|
TOP100-as bűnözőt fogtak a móri zsaruk
hir24.hu
2011. november 29., kedd 08:21
Gyanúsan viselkedett az a férfi, akit igazoltattak a móri rendőrök. Mivel nem tudta magát igazolni, bevitték a kapitányságra, ahol kiderült, körözött bűnöző.
A móri járőrök igazoltatták a férfit, de a kapott okmányok nem győzték meg őket, ezért előállították. A kapitányságon előkerült a zsebéből egy újabb igazolvány, a férfi erre azt mondta, hogy ezen már valóban az ő adatai szerepelnek. Mivel ezzel sem tudott hatni az egyenruhásokra, így még vagy fél tucat papírral próbálkozott, végül közölte, nem hajlandó megmondani valódi adatait.
Az egyik rendőrnek valahonnan ismerősnek tűnt a férfi, ezért kollégáival átlapozták az országos körözési TOP listát, nem hiába: a „középmezőnyben” rábukkantak a 42 éves férfi képpel kiadott körözésére. Szám szerint három elfogatóparanccsal körözték különböző hatóságok. Gyakorlatilag 2004 óta nem találták.
Miután végérvényesen kiderült, hogy az átadott okmányok más nevére vannak kiállítva, közokirat-hamisítás miatt eljárást indítottak ellene a móri nyomozók. A férfit – érvényt szerezve az elfogatóparancsoknak - börtönbe vitték.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, foci, labdarúgás, pályán kívül, giovanni moreno, móri bankrablás, nyomravezető, per, rablók, facebook, internet, kávézó, okostelefon, xperia, megjelenés, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, everes, oxigénpalac, csúcs, médiatörvény, Európ Tanács, rádió, televízió, Kárász Róbert, Tatár Csilla, Mokka, L.L. Junior, édesapja, gyomorfekély, halál, temetés, Forma-1, gumik, Mateshitz, Győr, kézilabda, Ftc, bajnokság, manchester united, angol bajnokság, Anne Hathaway, Nyomorultak, fogyókúra, Hugh Jackman, yahoo, vezérigazgató, lemondott, metró, hallás, füldugó, skótszoknya, Apollo23, Király L. Norbi, bujkál, bűnöző, kábítószer, Terrorelhárítás, elrablás, gyermekrablás, Rablás, Elfogás, Keresés, Rendőrség, rendőrség, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, Fenyő-gyilkosság, sofőr, gyanúsított, TEK, Kulcs, gyilkosság, Miskolc, ékszerrablás, fegyveres,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|