|
Túlélte a kivégzését, de újra megteszik
FN.hu,MTI
2010. december 03., péntek 14:00
Továbbra is kivégzés vár Ohióban arra a halálra ítéltre, aki a modern kori történelemben egyedüliként tavaly túlélte kivégzését,így döntött csütörtökön az amerikai szövetségi állam legfelsőbb bírósága.
A férfi életét így már csak a szövetségi szintű bíróságok menthetik meg.
Romell Broomnál tavalyi kivégzésekor két órán át próbáltak megfelelő vénát találni ahhoz, hogy be tudják adni neki a méreginjekciót. Az elítélt elmondása szerint legalább 18-szor szúrtak bele, ami olyan erős fájdalmat okozott neki, hogy kiabált és sírt. A kísérletet Ted Strickland kormányzó utasítására hagyták abba.
Azért ítélték halálra Broomot, mert 1984-ben megerőszakolt és megölt egy 14 éves lányt. A tavalyi kivégzési kísérlet után ügyvédje keresetet nyújtott be a szövetségi állami legfelsőbb bírósághoz, és ebben azt állította, hogy jogszerűen többet nem kísérelhetik meg kivégzését, a legfelsőbb bíróság azonban most indoklás nélkül elutasította a beadványt.
A halálra ítéltek ügyvédjei szerint Ohióban valamilyen okból az ítélet-végrehajtóknak mindig gondot okoz a megfelelő véna megtalálása, és a kísérletezés nagy fájdalmat okoz. Szerintük nem megfelelően képzik ki őket.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Arnold Classic, Szabó Melinda, fitnesz, Ohio, kövérség, elhízás, gyámügy, hanyagság, nevelőszülők, kiderült, becsapta, párkapcsolat, kivegzes, gyilkos, injekcio, rendor, loves, fegyver, templom, porcelán, bankrablas, usa, tini, RobinWilliams, gyilkosság, sopron, lőtér, video, kivégzés, család, injekció, akasztász, irán, elítélte, london, fenyő, rohác, észak-korea, háború, hadifogoly, akasztás, megkövezés, fegyveres kivégzés, Mexicó, Texas, ítélet, halál, Afganisztán, nyilvános, egyetem, meszarlas, amokfuto, gyilkossag, elmebeteg, CopaAmerica, szibéria, lezuhant, repülő, halott, busztragédia, svájc, belga, síelés, Etiópia, támadás, terror, turisták, Hurghada, buszbaleset, Egyiptom, magyar turista, bűnügy, Csepel, uzsora, elásta,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|