|
Újra gyilkolt a battonyai rém
hvg.hu
2011. szeptember 14., szerda 14:40
Aljas indokból, különös visszaesőként elkövetett emberölés, emberölés előkészülete és erőszakos közösülés kísérlete miatt vádat emeltek a battonyai rémként elhíresült férfival szemben - közölte a Békés Megyei Főügyészség szerdán.
A battonyai férfi 1995-ben Jász-Nagykun-Szolnok megyében megölt egy fiatal lányt, amiért a bíróság 15 fegyházbüntetésre ítélte. Szabadulása után, 2010-ben azonban újabb bűncselekményeket követett el – tájékoztatott Futó Sándor megyei főügyészségi sajtószóvivő.
A férfi 2010 augusztusában a munkahelyén, egy battonyai pulykatelepen egy fiatal lányt berángatott az egyik épületbe, hogy megerőszakolja. A 17 éves sértett védekezni próbált, a vádlott azonban lefogta és megfenyegette, hogy ha nem marad csendben, akkor megöli. Ezután megkötözte a lányt, akinek végül azért sikerült megszöknie, mert két ember felfigyelt a kiáltozására, és megjelent a helyszínen. A vádlott a nyomozás során azt mondta, hogy áldozatát a megerőszakolása után megölte volna, hogy elkerülje a felelősségre vonást.
A rendőröknek azt is bevallotta, hogy egyik partnerét 2010 júliusában szexuális együttlétük után megfojtotta, és a kertjükben elásta. A holttestet utóbb meg is találták.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rablás, őrizet, bankfiók, ronaldinho, börtön, adócsalás, fajtalankodás, betörés, szigetszentmiklós, Székesfehérvár, támadás, ütés, koponya, Dég, NIBEK, belügyminiszter, titkosszolgálat, Pintér, lopás, Encsi, Borsod, bűnügy, adatszolgáltatás, bűnözés, feltöltőkártya, csalás, Csolnok, egyenleg, áramszolgáltató, nógrád, rendőr, bántalmazás, fajtalankodott, lányával, letartóztatás, tesco, lövöldözés, tagad, székesfehérvár, fiatal, pszichiátria, halottak napja, koporsó, balatofenyves, polgármester, liptai klaudia, rokkant, közokirat hamisítás, tatabánya, jelzőtábla, gyanús, járókelő, részeg, röszke, bevándorló, afgán, 43, stohl andrás, Vujity Tvrtko, vonat, dobálás, tatabánya, bűnügy, baleset, sérülés, Kecskemét, ittas vezető, festménytolvaj, Balassagyarmat, rendőrség, kukorica, Bódvalenke,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|