Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Vérbe fagyva találtak egy négytagú családot
kisalfold.hu
2010. március 16., kedd 11:11
Brutális gyilkosság történt Tényőn tegnap. Egy négyfős családdal, a 37 éves apával, 36 éves feleségével, valamint 8 és 5 éves kislányaikkal végzett az ismeretlen elkövető. A vérfürdő a sokat tapasztalt rendőröket is megrázta. A helyszínen szerzett információja szerint családi dráma történt Tényőn hétfőn. Állítólag a férj végzett feleségével és két kislányával, s a végén magával.

Az információnkat a rendőrség nem erősítette meg. A megyei főkapitányság szóvivője, Kocsis Tünde alezredes csupán annyit mondott: a bűncselekményben folytatott nyomozás eddig ismertté vált körülményeiről délután 2 órakor sajtótájékoztatón számolnak be. Az alezredes egy másik forrásból származó információnkat sem erősítette meg, miszerint a férj pszichiátriai kezelés alatt állt. Egy belsőépítész házaspárt és két kislányukat találta vérbe fagyva a férj testvére Tényőn tegnap kora este, majd tett bejelentést a rendőrségen. A kiérkező járőrök az egész Árpád utcát lezárták, még az ott lakókat sem engedték be oda.

A teljes hírzárlat ellenére lapunk megtudta, hogy a 37 éves Sz. K. és felesége, K. V. belsőépítészek, hat éve laknak a faluban, a telek, amire építkeztek, nagyanyai örökség. Két gyermekük volt, egy 5 és egy 8 éves kislány, akikkel ugyancsak végzett a brutális gyilkos. Úgy tudjuk, az ismeretlen fejszével és motoros fűrésszel végzett a családdal.

Azt nem tudni, hogy a házaspár és gyermekeinek gyilkosa mikor követte el szörnyű tettét, a testvér kora este, 7 óra körül látogatta meg a házaspárt. Információnk szerint a négyes emberölés korábban, valamikor hétfő délelőtt történhetett. A halál idejét igazságügyi orvos szakértő állapítja majd meg. A rendőrség egész éjszakai helyszínelésre rendezkedett be a házban, amelyet nem engedtek megközelíteni sem. A megyei rendőrfőkapitány, Szabadfi Árpád dandártábornok – jól látható döbbenettel az arcán – elzárkózott a nyilatkozattól, mondván, a helyszínelést még végzik a kollégák. A tábornok mára ígért tájékoztatót. A szomszédok nem igazán ismerték a házaspárt, mint azt egyikük elmondta, a gyerekek Győrbe jártak iskolába, a család általában csak este járt haza. Annyit elmondott, hogy amikor találkoztak, beszéltek velük, nagyon rendes, kedves emberek voltak. Nem értik, hogy mi lehetett a gyilkosság indítéka.

A tényői gyilkosságokkal kapcsolatban tegnap este sikerült az egyik szomszédot elérnünk. Ő annyira megdöbbent a közvetlen környezetében történt szörnyű tragédián, hogy neve elhallgatását kérte:

„Megdöbbentő, ami történt, alig harminc méterre lakunk a háztól, a múlt héten beszéltem velük utoljára. Gyönyörű két gyermekük volt... Szörnyű, hogy mindez előfordulhatott. Semmit nem vettem, vettünk észre. Csak arra lettem figyelmes, hogy megérkeztek a rendőrök és a mentők, akkor mentem ki a házból, hogy megnézzem, mi történt. A család négy vagy öt éve jött Tényőre, de gyakorlatilag csak aludni jártak ide. Reggel beültek az autóba a gyerekekkel és este jöttek haza. Úgy tudom, sokat dolgoztak, vállalkozók voltak. Elképzelni sem tudom, ki árthatott nekik. A faluban, úgy tudom, nem volt haragosuk, nem volt, aki rosszat akart volna nekik. Persze, ahogy említettem, nem is tartózkodtak sokat Tényőn. Hogy gazdagok lettek volna? Erről nem tudok, úgy éltek, mint minden normális ember, sosem hivalkodtak. Igaz, nemrég építkeztek, de ez manapság nem számít gazdagságnak. A ház gyakorlatilag a falu végén áll, talán ez lehetett az oka, hogy éppen velük fordult elő ez a tragédia."

A Tényőn történtekkel kapcsolatban a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Kocsis Tünde alezredes elmondta, a rendőrség több emberen elkövetett emberölés miatt indította meg a nyomozást.

A szóvivő hozzátette: a látottak a sokat tapasztalt nyomozókat és bűnügyi technikusokat is megdöbbentették. A halottszemlét külön mind
egyik áldozatnál le kell folytatni, s a nyomok aprólékos rögzítése is nagy odafigyelést és időt kíván. Ezért az alezredes – a főkapitány ígéretét megerősítve – ma délelőttre ígért tájé koztatást a brutális gyilkossággal kapcsolatban.

A szülők munkahelyének tulajdonosát telefonon kerestük meg, aki tegnap éjfél előtt néhány perccel hívta vissza szerkesztőségünket. Tőlünk tudta meg a tragikus hírt, amelyen megdöbbent, s érthető módon a sokk miatt nem tudott nyilatkozni egykori kollégáiról.

 


7 óra 44 perc - Vérdürdőként írta le a történteket egy rendő
Vérfürdőként írta le a hétfőn felfedezett tényői négyes gyilkosságot egy név nélkül nyilatkozó, a helyszínen járt rendőr.

Azt mondta, szúró- vagy vágóeszközökkel végeztek a harmincas éveikben járó szülőkkel, valamint két gyermekükkel, a nyolc- és ötéves kislánnyal.

Kedd reggel, amikor már a helyszín közvetlen közelébe engedték a rendőrök az újságírókat, a tudósító azt láthatta, hogy egy félkész házban élt a meggyilkolt család. Az épület falai még vakolatlanok, itt-ott építőanyag-halmok állnak. A ház, ahol a gyilkosság történt, Tényőnek a főúttól távolabbi végén áll, három-négy háznyira a település végét jelző táblától. A Győr-Moson-Sopron megyei településen hétfő este hét óra körül találta meg vérbe fagyva a négytagú családot egy rokonuk - közölte Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A család egyik ismerője a helyszínen azt mondta: a meggyilkoltak rendezett életet éltek, mindkét szülő építészmérnökként dolgozott.

Keddre ígért bővebb tájékoztatást a gyilkosság helyszínéről hétfőn késő este távozó Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitány.

22 óra 57 perc - Keddre ígér tájékoztatást a rendőrség
Keddre ígért tájékoztatást a tényői négyes gyilkosság tetthelyéről hétfőn késő este, fél tizenegy körül távozó Szabadfi Árpád Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány.

Az autója lehúzott ablakán át válaszoló rendőri vezető az újságírók egyetlen érdemi kérdésére sem felelt. Este 10 óra körül a rendőrség felszámolta a falu központjában lévő ellenőrzőpontot, ahonnan korábban senkit nem engedtek tovább az Árpád utcába, ahol a gyilkosság történt.

Az újságírók jelenleg a gyilkosság helyszínétől néhány száz méterre, egy újabb lezárásnál várják az utcán, szemerkélő hóesésben, hogy kitudódnak-e további részletek. A rendőrök az újabb ellenőrzőpontnál egy terepjáróval torlaszolták el az utat.

22 óra 04 perc - Öt- és nyolcéves kislányokat gyilkoltak meg 
Egy 37 éves nőt és 36 éves férjét, valamint öt- és nyolcéves lánygyermekeiket gyilkolták meg. Rendőrségi forrásból úgy tudjuk, várhatóan egész éjszaka tart majd a helyszíni és a halottszemle, ennek idejére a falu központjában, indulásánál zárták le azt az utcát, amelyben onnan másfél kilométerre történt a bűncselekmény.

A család egyik ismerője úgy nyilatkozott munkatársunknak: a meggyilkoltak rendezett életet éltek, mindkét szülő mérnökként dolgozott.


20 óra 12 perc - Tényő irányába az összes utat lezárták a rendőrök 

Az elhunyt család tagjait a rokonság fedezte fel hétfőn este hét óra körül. Információnk szerint a két felnőttet és két gyereket brutálisan meggyilkolták. Úgy tudjuk, az áldozatok közül a családfő építész volt.

Tényő irányába az összes utat lezárták a rendőrök, jelenleg nem lehet behajtani a településre. Abba az utcába sem hajthat be senki, ahol a gyilkosság történt - az ott élők sem.

Eddigi hozzászólások:
 szilvi - 2010-03-16 13:16:55
  Már arról is olvastam, hogy leszámolás lehetett a gyilkosság mögött. Mindenképpen nagyon szomorú eset :(
 moncsika - 2010-03-17 14:09:51
  Kriminalisztikát tanultam 2.5 évig. S nagyon érdekelnek a bűnügyek. S ebben az ügyben valami nem hagy nyugodni. Az egész olyan abszurd. Lehet, hogy túl élénk a fantáziám, de szerintem ennek így semmi értelme. Baltával megölni a családot, utána láncfűrésszel öngyilkosnak lenni. Nem tudom, egyszerűen nem értem.

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier