|
Aranyat ér a magyar pezsgő
deluxe.hu
2011. december 09., péntek 11:28
A Szent István muskotályos pezsgő aranyérmes lett a világ legnagyobb pezsgőversenyén, a Franciaországban 9. alkalommal megrendezett Effervescents du Monde nevű versenyen.
A Budapesten tartott csütörtöki sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a Royalsekt termékét emellett az a megtiszteltetés is érte a 24 ország 554 pezsgőjét felvonultató versenyen, hogy a legjobb 10 pezsgő közé is beválasztotta a szakmai zsűri. A legfinomabbak közé a magyar mellett francia, argentin, spanyol és olasz pezsgő került.
"Három éve vettük meg az izsáki pezsgőgyárat, az azóta eltelt időszakban megtízszereződött az eladásunk" - mondta Ungor Erik vezérigazgató, aki arról is beszámolt, hogy ezzel a muskotályos fajtával már tavaly is indultak a versenyen, akkor ezüstérmes lett, most pedig rozé pezsgővel is képviseltették magukat, amely szintén ezüstéremmel "mutatkozott be".
A számos más terméket, így üdítő- és energiaitalokat is gyártó cég vezetői szerint a siker kulcsa, hogy a hagyományt ötvözték a korszerűséggel, ugyanis "a Royalsekt száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozásként száz százalékban magyar alapanyag felhasználásával a több évszázados izsáki szőlő- és borkultúra hagyományaira támaszkodva érte el ezt a sikert".
Ungor Erik elmondta, hogy három éve 90 embernek adtak munkát, jelenleg már 300-nak. A jövőbeni tervekkel és fejlesztésekkel kapcsolatban pedig megjegyezte, ha jogszabályi szinten jövő évben tisztázódik a hungarikum fogalma, akkor szeretnék, ha bekerülne ebbe a muskotályos pezsgőjük, továbbá nemrég megvették az izsáki Biczó csárdát, amellyel bővítik a gyárat.
Hozzátette, az eddig meglévő ötféle - édes, extra száraz, vörös, rozé és muskotályos - pezsgőből álló Szent István márkanév alatt futó termékcsalád egy hatodik taggal, az extra száraz nyerspezsgővel bővül.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, Victoria Beckham, születésnap, David Beckham, Harper, Apollo23, x-Faktor, Muri enikő, Berki Krisztián, gázolás, cserbenhagyás, nyomozás, Adrian Sutil, Forma-1, bíróság, testi sértés, tűzijáték, petárda, szilveszter, újév, jövedéki adó, módosítás, házi sör, adómentes, Eszter, Való Világ, ügyvédi kamara, fegyelmi eljárás, Champagne, betiltották, Ausztrália, pezsgó, ital, árverés, pezsgő, Scarlett Johansson, randi, luxus, repülés, repülőtér, masszázs, vastag csaba, x-faktor, alkohol, sziget, relikvia, aukció, háborús bűnös, Hitler, Mengele, kézilabda, döntő, kek, nyertes, videoton, bajnokság, fehérvár, foci, alekosz, való világ, szerelem a legfölsőbb szinteken, Sziget, belépőjegy, áfakulcs, fesztivál, kupon, támogatás, paralimpia, úszó, debrecen, eb, arany, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, forma-1, michael schumacher, mercedes gp, ross bra,
 |
Férfimagazin rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|