Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Elképesztő design: Érkezik a Tron-egér
techline.hu
2010. oktober 04., hétfő 11:52
A Tron című film 1982-ben a technológia csúcsát képviselte, ennek az alkotásnak köszönhetjük többet között a "user" kifejezést, a CGI animációkat és - nem utolsósorban - Jeff Bridges-t is

A film, bár mai szemmel nézve már elég régies (főleg a trükkök tekintetében), még mindig kultusz-alkotásnak számít. Ráadásul idén jelenik meg a Disney jóvoltából egy remake, vadonatúj effektusokkal, és remélhetőleg hasonlóan igényes kivitelben, mint az eredeti. (Ha mégsem, akkor majd nézzük a régit a sztori miatt, az újat a látvány miatt, és utólag összerakjuk a fejünkben az alkotást.) A „Tronc: Legacy” címre hallgató remake tökéletes alkalom lesz arra, hogy a fiatalabb generáció is megismerje ezt a remek kis filmet.

Mint minden nagyobb Disney-produkció esetében, most is várható volt, hogy a cégek ráharapnak a dologra: ezúttal a Razer volt az első – az igazán nagy geek-ek számára ők már régi ismerősök lehetnek, ha más miatt nem, akkor az elképesztő gamer-billentyűzet, a BlackWidow kapcsán. Legújabb termékük a Tron-egér lesz. Sajnos technikai adatairól nem sokat tudni (annyi bizonyos csupán, hogy 5600 dpi felbontású lesz), azonban már a sajtófotókból is kiderült, hogy valószínűleg a világ legdizájnosabb egerét vehetjük nemsokára kezünkbe.

A legjobb az egészben, hogy a filmből és a különböző Tron játékokból elhíresült effektus („trails”) is szerepet kap a termékben: egy speciális egérpadot is kapunk, és az egér mozgatásával a filmben látottakhoz hasonló nyomokat húzhatunk rajta. Sötét szobában iszonyúan jól fog mutatni, reméljük nem lesz zavaró.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
Férfimagazin rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier