A módszer lényege, hogy egy készülék kis erősségű váltóárammal megfeszíti az izmokat. Az impulzus nem egy pontba koncentrálódik, hanem egyenletesen eloszlik a testen, így az izmok 90 százalékát bevonja a munkába, elképesztően hatékony tehát. Persze arra is lehetőség van, hogy izomcsoportonként különböző erősségűre állítsuk az impulzusokat, ha valamelyik testtájunkat pihentetni szeretnénk vagy épp intenzívebben formálnánk. Kényelmesebb természetű egyedeknek jó hír, hogy a rendszer akár fekvő helyzetben is képes megdolgoztatni az izomzatot anélkül, hogy a delikvens akár a kisujját is megmozdítaná. A szorgalmasabbak és/vagy türelmetlenebbek pedig igény szerint végezhetnek különböző kiegészítő gyakorlatokat, vagy akár valamilyen kardiogéppel is fokozhatják a hatást. Mivel nagyon intenzíven megdolgoztatja az izmokat, nem szabad ész nélkül használni: nem véletlenül állapították meg heti kétszer 20 percben az edzés mennyiségét. Ugyanígy bizonyos állapotokban, például terhesség, lázas betegség vagy trombózisra való hajlam esetén sem javasolják ezt az edzésmódot. Persze aki ilyen élményre vágyik, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen egy-egy edzés egy olcsóbb fitneszbérlet árát teszi ki.

Az elgondolás egyáltalán nem új, és még csak nem is a fitneszágazatban fejlesztették ki. Az orvostudományban ugyanis már jó száz éve kísérleteznek mesterséges elektromos impulzusokkal, elsősorban a rehabilitáció területén. A speedfitnessben alkalmazott technológia azonban az orosz űrkutatásból ered és eredetileg az űrhajósok rehabilitációjában használták. A gravitáció nélküli térben ugyanis leépülnek az izmok és jelentős csontveszteség is kialakul. Később az élsportolók edzésében is alkalmazni kezdték, mert felfigyeltek arra, hogy minden más módszernél hatékonyabban és kíméletesebben lehet így edzeni a sportolókat. A kíméletesség első olvasásra furcsának tűnhet ebben a vonatkozásban, de nem elírásról van szó, hanem arról, hogy az eljárás nem károsítja az ízületeket. Innen már csak egy lépés volt, hogy a szabadidős sportokban is felbukkanjon a módszer: a 90-es években német mérnökök fejlesztették ki azt a készüléket, melyet ma a speedfitnessben használnak. Lehet, hogy én vagyok túl szkeptikus, esetleg konzervatív, de nem tudom kétkedés nélkül szemlélni a módszert már csak a túl szép, hogy igaz legyen elvét követve sem. Független szakértőkhöz fordultam hát, és eléjük tártam aggályaimat. Elsőként egy orvost kerestem fel. „Vannak hasonló, elektromos idegstimuláción alapuló eljárások a gyógyászatban, amiket elsősorban a fájdalomcsillapítás és a fizioterápia területén alkalmaznak. Alapvetően veszélytelenek, esetleg az ingerlésre használt elektródok okozhatnak átmeneti bőrirritációt, illetve pacemakerrel élőknek nem ajánlatos, mert a stimuláció megzavarhatja az életfontosságú eszköz működését” – világosít fel a doktor.

Az aerobikedző már kissé gyanakvóbb: „Az igazi vonzerő itt az idő, hiszen a modern társadalom embere nem ér rá, de tökéletes megjelenésre törekszik” – mondja. „Ez a módszer annyiban tetszik, hogy miközben rajtad vannak az izomstimulálók, egyszerű alapgyakorlatokat végzel körülbelül négy másodperc aktív és négy másodperc pihenő intervallumokban, ami az eszköz nélkül is tisztességes izommunkát jelent. Én úgy gondolom, ahhoz, hogy fejlődjön az izomzatunk, saját izommunkára is szükség van, amit ez a módszer hatékonyabbá tehet az elektromos stimulációval. Én azonban úgy vagyok vele, hogy a mozgást ne csak az esztétika miatt végezzük, hanem az is fontos, hogy örömünket leljük benne, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is fontos.”