|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Vége: 2 év múlva eltűnnek a netbookok?
mobilport.hu 2010. július 08., csütörtök 11:13
Egyesek már kongatják a vészharangot, de mégis mennyire jelenthetnek veszélyt az újból erőre kapó táblagépek a netbookok eladásaira?
A Forrester által kiadott elemzés szerint ugyan idén még csak nagyjából 3,5 millió táblagép fog fogyni, ez a szám 2012-re meghaladja az akkori netbook eladásokat. Sőt, 2015-ben már többen fognak iPad-szerű táblagépet használni, mint a tradicionális netbookokat. A Forrester Research szerint a táblagép eladások a netbookok kárára növekedtek. A két gépet hasonló netezési szokásokkal használják, de az átlagos netbook nem rendelkezik semmilyen szinkronizációs lehetőséggel, emlékeztetett Sarah Rotman Epps, a cég egyik elemzője. „Ugyan az emberek nem kértek táblagépeket, az Apple megtanította őket arra, hogy mégis akarják az új készüléket.” Az elemzés szerint öt éven belül a táblagépek a PC eladások 23%-át fogják adni. A PC kategóriába a Forrester az iPad-ot is beleérti, nem úgy, mint az Apple. Először ugyanis 2001-ben jelentek meg maga a név, és ipari/gyógyászati (céges) területeken – tőlünk nyugatabbra – a mai napig sikeresek. Ekkor szállt rá a Microsoft a táblagépekre, az XP speciális változatával. Talán furcsának tűnhet, de még DOS alapú, „tollas” szövegbevitelt támogató gépek is léteztek. Az Apple Newton is ez lett volna eredetileg, csak aztán összement a mosásban. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a netbookok piaca telítődött az elmúlt évek során. A növekedés lelassult, még az iPad megjelenése – sőt, bejelentése – előtt is. Természetes továbbá, hogy bizonyos dolgokra a netbookoknál sokkal alkalmasabb egy táblagép. Elektronikus könyveket olvasni, képeket vagy videókat nézegetni például jobb, hiszen ezekhez nem szükséges hosszasabb, gyors szövegbevitel.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
gyilkosság, miskolc, faház, döntő, berki krisztián, első, holttest, Kőszeg, kerékpár, rablók, facebook, internet, kávézó, lakástűz, XI.kerület, halálos áldozat, létavértes, gyermekmoelsztálás, pedofil, erőszak, Bodroghalma, mészáros, életfogytiglan, gyalogos, motor, baleset, orrtörés, drukker, gyilkos, 11 év, rablás, emberölés, kegyelem, börtön, osztrák, 86-os főút, csempészet, német, marihuána, házkutatás, lopás, lebukott, bőrbetegség, őrizet, bankfiók, eltűnt, szökés, fiatalkorú, székesfehérvár, nekiesett, sógor, verekedés, zaklatás, Dániel Péter, Horthy-szobor, festék, zombi, idősotthon, kard, számítógép, sörösüveg, nyomozás, bor, borkóstolás, férfi magazin, férfi, kütyük, mobil, samsung, iphone,
|
|