Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Vékonyabb és gyorsabb az iPad 2
deluxe.hu
2011. március 03., csütörtök 09:07
Nemrég az Apple Kaliforniában bemutatta a második generációs táblagépét. Az iPad 2 sokkal vékonyabb elődjénél, ráadásul sokkal gyorsabb is. És ugyanúgy 10 óráig bírja.

Steve Jobs kényszerű betegszabadsága ellenére maga mutatta be nemrég az új iPadet, ami állítása szerint évekre meghatározza a piaci szereplők lépéseit, ismét.

Az iPad 2 az elődjénél kétszer erősebb, kétmagos A5 processzort kapott, a grafikus teljesítményt sikerült kilencszeresére növelni. A fogyasztást viszont ugyanazon a szinten tudták tartani, vagyis a gép továbbra is 10 óráig bírja.

Pedig maga az iPad is sokkal vékonyabb lett, még az iPhone 4-nél is szűkebben mért a tervezők keze. A tablet két kamerát is kapott, egyet a gép hátsó felére, egyet a monitor fölé, hogyaz Apple  Facetime szolgáltatását már ne csak iPhone 4-gyel élvezhessék a felhasználók.

Jutott még giroszkóp is a készülékbe, amit leginkább a játékoknál és az augmented reality appoknál lehet majd kihasználni. Mindemellett a gép ára ugyanannyi, mint az elődé, 500-829 dollár (100 ezer-161 ezer forint) az Egyesült Államokban, ÁFA nélkül.

További érdekesség, hogy magyarul is tud majd, mind a menü, mind a helyesírás-ellenőrző is támogatja a magyar nyelvet. A készülékkel együtt az iOS 4.3 is megjelenik, további képességekkel növelve a hardverben lévő új lehetsőségeket. Március 25-én érkezik Magyarországra, fekete és fehér színben.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
Férfimagazin rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier