A profi dalszövegíró és a botcsinálta riporter esete

Beindítottam tehát a „valakinek a valakije”- üzenő láncot, és lehetőséget kértem riport készítésére attól a dalszövegírótól, aki már olyan előadóknak írt szöveget, mint Auth Csilla, Szekeres Adrienn, Zsédenyi Adrienn, a Groovhouse, a Crystal, és így tovább… felsorolni is nehéz.
Nem kellett sokat várnom. Már másnap estére megérkezett a beleegyező válasz az üzenő láncon visszafelé. Így egy szép napsütéses vasárnap délelőtt hárman ültünk a teraszon: egy profi szövegíró, egy botcsinálta riporter és egy simogatásra vágyó cirmos cica…

Mi lett az interjúból?

Ági a beszélgetésünk alatt nyílt volt és őszinte. Mosolygott, még olykor el is nevette magát, hol a kérdésen, hol a saját válaszán. Olyan sokat tudtam meg róla röpke fél óra alatt, hogy amikor leírtam a teljes szöveget, sokkal több oldal lett, mint amit itt egyszerűen bemutathatnék. „Oké, akkor most ezt lerövidítem” – gondoltam én kis naiv. Aztán egyszerűen nem ment: valahányszor ki akartam húzni egy-egy sort, egy-egy kérdést, lebénultam. A kezem nem engedelmeskedett. Olyan érdekes, színes egyéniséget ismertem meg a személyében, hogy úgy éreztem, hogy ha bármit kihagyok az interjúból, megfosztom az olvasókat valamitől. Attól, hogy ők is megismerhessék. Ha a szakmai részeket hagyom benne, akkor száraz és unalmas. Ha csak az emberi oldalát mutatom be, akkor meg arról maradnak le, hogyan lesz egy fiatal lányból vérprofi dalszövegíró. Az éremnek két oldala van… Szabó Áginak meg több is.

Tudták Önök, kedves Olvasók, hogy kislányként kottatáros akart lenni? (Azt sem tudtam, hogy van ilyen foglalkozás.) Tudták, hogy évekig dolgozott a honlapján, hogy bemutassa, mit alkotott, kivel dolgozott, ki a példaképe? Hogy mit gondol önmagáról? Tudnak arról, hogy tehetséges, gyönyörű hangja van, csinos is, és ennek ellenére miért nem vágyik az énekesi pályára?

Én már tudom. Valamint azt is megtanultam, hogy az újságírás is igazi szakma. Az interjú anyaga riportnak sok lett, portrénak kevés… De levontam a tanulságot:

1.Ha kezdő újságíró vagy, életed első interjújához ne válasz olyan riportalanyt, aki több szót ismer, mint „ööö, igen, nem, nem tudom”!
2.Ha csak két oldalas riportot szeretnél írni, ne válasz olyan riportalanyt, akinek van mondanivalója, és annyira érdekes ember, hogy utána nincs szíved semmit kihúzni a szövegből!
3.És legfőképpen: ha kezdő vagy és nagy fába vágod a fejszédet, tanulj meg nagyon gyorsan félreugrani!

Magam is ezt teszem: úgy döntöttem, hogy a teljes anyagot elküldöm a szerkesztőségnek. Ők a szakemberek, biztosan megtalálják a módját, hogyan lehet közkinccsé tenni. Ugyanakkor megtanultam a leckét: egyrészt Szabó Ágitól, hogy profi csak úgy lehetsz, ha a munkádban maximalista vagy, és minden igyekezeteddel azon dolgozol, hogy a legjobbat adhasd ki a kezed alól. Hogy nem kell megijedni a kihívásoktól – hiszen nincsen dalszövegíró akadémia sem -, a lényeg, hogy mindig jobbat akarj alkotni, mint amennyire képesnek tartod magad, így fejlődhetsz tovább. Másrészt, hogy „a jó pap holtig tanul”: itt az ideje, hogy megtanuljam az újságírás csínját-bínját.

Az interjú nagyon hosszú, de íme néhány részlet belőle:
…
Tíz nappal ezelőtt átvehettél egy újabb díjat a szakma elismeréseként. Elmondanád a laikusoknak, hogy ez pontosan mi és miért kaptad?

„Ez az Artisjus, a 2008. év szövegírója díj. Van egy közös jogkezelő szervezet, egyesület, az Artisjus, ami a szerzőknek, a zeneszerzőknek és a szövegíróknak az érdekeit hivatott védeni. Az általuk kinevezett kuratórium minden évben odaítéli ezt különböző kategóriákban. Most ezt kaptam meg, mint az Év Szövegírója.”

Általában a hallgatók az előadókhoz kötik egy-egy slágernek a születését és a sikerét. Te, mint szövegíró már korábban is azt nyilatkoztad, hogy nem bánod, hogy a háttérben vagy, és nem igazán ismernek. Most ennyi díj és szakmai elismerés birtokában sem zavar, hogy a nagyközönség továbbra sem ismeri a nevedet?

„Egyáltalán nem zavar. Amikor a díjat kaptam, Bródy János adta át. Ő mondta, hogy mennyivel másképp volt ez régen: minden nagyobb nevet, akkor is, ha csak szerző volt, ismertek és elismerték. Ma már annyira felgyorsult világ van, hogy erre végképp nincs idő: örülünk, ha a kétmillió előadóból megjegyzünk tízet, nem hogy még a zeneszerzőket meg a szövegírókat is hozzá. Ezért leginkább a régi nevek maradtak fenn. Ugyanakkor meg nem is írják ki sehol. A magyar közszolgálati tévén láttam egyedül, hogy kiírják a szerzők neveit is. Rádióban nem mondják, tévében nem írják. Hát akkor honnan tudnák szegény emberek, hogy kik az alkotók?”

A szakmád a szövegírás, de ugyanakkor énekelsz is. Készítettél egy szerzői lemezt, úgyis mondhatnánk, hogy „saját használatra”. Nem érzed, úgy, hogy tartozol annyival a közönségnek, hogy ezt a lemezt nyilvánosan is le kellene játszani?

„Bár nagyon jól esne, ha szélesebb rétegekhez eljutna, de csak azért, mert kizárólag pozitív visszajelzéseket kapok. Nem azért, hogy magamat megmutathassam… A pályámnak a tíz éves évfordulójára készítettem egyébként ezt a szerzői lemezt. De maga a színpad nem vonz. Ha nekem ki kellene állnom, akkor én azt nem szeretném, nem élvezném. Ezért nem csinálom. Úgy nem lehet lemezt kiadni, hogy az ember nem teszi magát mögé.”

Énekesi pályához ezek szerint nem elég a stúdiófelvétel, és hogy a rádióban hallhatnak?

Az nem elég. De én megelégednék vele. Ha egy rádiós azt mondaná, hogy „engem nem érdekel, hogy neked van-e fellépésed vagy nincs - berakom, mert nekem tetszik”, és ezt hallaná sok ember - az nagyon jól esne. És ha betelefonálnának, hogy „úristen, ki ez? De szép!” - annak örülnék.”

Az egyik, nagy feltűnést keltő és igazi slágerré lett, munkád a „Keserű méz” dalszövege. Már a címben is van valami ellentmondás és kettőség, ugyanakkor mégis egységes. Te is ilyen vagy? Az életedre is jellemző ez, vagy szakmai rutin segített úgy játszani a szavakkal, hogy valami igazán újat, mást alkottál?

„Az életfeladatom a kettősség megoldása... Az életem minden területén megmutatkozik és ennek a legyőzése a legfőbb feladatom: igyekszem egyensúlyban tartani… Ezért könnyű megírni olyat két óra alatt, mint a Keserű méz… nagyon gyorsan kellett azt a dalt megírni - hiszen mindig ez a feladat, hogy „most azonnal, de rögtön”. Már volt arra a dalra négy szöveg körülbelül, de egyik sem tetszett Barnának. Gyakorlatilag ilyen végszükségre voltam, hogy „na, most akkor próbáljuk ki az Ágit, milyen ő?” Két óra múlva felhívtam, beénekeltem neki és ordított, hogy „ez az, ez az!” Végül is így jön, amikor olyan a téma…”

A kettőségnek sok hátrányát érzed a hétköznapi életben, a barátok, kapcsolatok terén, vagy már megszokták a környezetedben, hogy ilyen összetett személyiség vagy?

„Szegények, megszokták már, de nem hiszem, hogy könnyen viselik... De szerencsére jó baráti kapcsolatokat alakítottam ki, elfogadnak így, ezzel együtt.”

Kik értenek meg jobban: a szakmai berkekből származó barátaid vagy a hétköznapi életből?

„Is, is. Ha nézem a momentán legközelebb álló embereket, mint Auth Csilla, Erdőhegyi Brigi, akik tényleg a legközelebb állnak most hozzám, azok mind énekesnők… Ugyanakkor van egy-két barátnőm, akiknek meg ugyanakkor semmi kapcsolatuk ezzel igazából.”

Úgy hallottam, hogy elkötelezett híve vagy a szerzői jog védelmének. Ez mit jelent?

„Ez azt jelenti, hogy mivel ebből élek, látom, hogy milyen módon lábbal tiporja a társadalom 90 %-a minden nap a szerzők jogait - akár forgatókönyvírókról beszélünk, zeneszerzőkről vagy a mi szakmánkról. Az internetes letöltések miatt az emberekbe bele van kódolva már, hogy az információ mindenkié és ingyenes. Ezért nem tudnak különbséget tenni. És a tájékoztatás ezen a téren nem olyan széleskörű, hogy megértsék azt, hogy a szerző nem kap máshonnan pénzt. Elvárják tőlünk, hogy mi ingyen dolgozzunk. Ezért összeállt két évvel ezelőtt 12-13 ember, és próbáljuk ezt megoldani. Most például a 40 %-os kvóta bevezetésével, ami szabályozná a magyar zene arányát a rádiókban, hogy népszerűsíthessük a magyar zenét. S ez nem feltétlenül a megélhetés, inkább a kultúra védelmében történik.”

A dalszövegírást hobbinak tekinted vagy pénzkeresetnek? Vagy mindkettő?

„Nagyon szívesen mondanám, hogy a munkám a hobbim, de nem így élem meg. Annyira sok a korlát, annyira nagyon meg kell felelni mindenféle igénynek. Ez nagyon nehéz munka. Ez nem olyan, mint amikor valaki azt mondja, hogy énekeljek neki, vagy számoljam ki a születési képletét: azt hobbiból megcsinálom. Minden vágyam és imádom, és sosem kérnék érte pénzt se. Semmit. Az a hobbim. Az emberi kapcsolatok, az hogy segítsek az embereknek a hétköznapi problémákat megoldani. De ezt, ezt én munkának tekintem. És nem azért, mert nem szeretem, hanem azért, mert nehéz.”

Ezért dolgozol a maximumon, ahogy tőled telik?

„Igen, azért is. Ezért nem vállalok el mindent, csak azt, ami méltó mindenhez: méltó a közönséghez, méltó az én nevemhez és a világhoz, amiben hiszek.”

(Ezúton szeretnék köszönetet mondani Szabó Ági dalszövegírónak a segítségért, hogy hajlandó volt nyilatkozni egy botcsinálta „riporternek” a Krónikás rovat részére!)