Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
12 milliárd az Albert Stadionra
digisport.hu
2011. november 07., hétfő 12:46
Legkorábban 2013 őszén vagy 2014 tavaszán játszhatja hazai mérkőzéseit az FTC labdarúgó-csapata az új Albert-stadionban, ha az építkezés jövőre elkezdődhet, vagyis a csapatnak egy-másfél évre kell kiköltöznie az Üllői úti létesítményből.

Fürjes Balázs, az új aréna felhúzásáért is felelős kormánybiztos úgy vélte, még az idén, néhány héten belül megszülethet a megállapodás az angol tulajdonossal a terület teljes egészének visszavásárlásáról.

„Én a tiszta helyzet híve vagyok, nem a társbérleté” - válaszolta arra a kérdésre, hogy esetleg Kevin McCabe megtartaná az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán elhelyezkedő, a mostani stadion helyén lévő telekrészt, így olcsóbb lehetne a többi terület visszavásárlása. Azt elismerte, hogy az angol tulajdonos az elmúlt években végzett a stadion körül olyan munkát, amit a magyar államnak figyelembe kell venni a visszavásárlásnál, s bár nem kezdte el a fejlesztést, az előkészítést igen, és terveket is készített, így ezekkel együtt kell megvenni a területet. „Ezekben a tervekben az a logikus gondolat szerepel, hogy húzzuk hátra a stadiont a telken, s akkor felszabadul az Üllői út-Könyves Kálmán körút sarkán lévő rendkívül értékes budapesti ingatlan. Ha azt a magyar állam tudja hasznosítani, s abból bevétele keletkezik, akkor annyival is olcsóbb a stadiont felépíteni” – fogalmazott Fürjes Balázs. A kormánybiztos azt mondta, most arról tárgyalnak Kevin McCabe képviselőivel, hogy az angol tulajdonos mennyiért vette meg a labdarúgócsapatot, a stadiont és még mennyit fordított a klubra. „A veszteségeit szeretné visszakapni” – jelentette ki a kormánybiztos, hozzátéve, erre nincs mód, ebben az esetben nem tudnak megegyezni Kevin McCabe cégével. „Ez az ő üzleti döntése volt, nem jött be, neki sajnos komoly veszteségeket kell elszenvednie” – fogalmazott Fürjes Balázs.

A Budapest Sportaréna felépítését is levezénylő kormánybiztos szerint a jelenlegi stadion helyén lévő, felszabaduló terület hasznosítására három lehetőség adódik, ebből az állami létesítmény felépítése nem hozna bevételt a büdzsének, a tartós bérbe adás vagy az eladás viszont igen. Hozzátette, az állami vagyon hasznosítása az MNV Zrt. feladata, nem pedig az övé.

Fürjes Balázs szerint logikusnak tűnik, hogy az FTC egy 22 ezer férőhelyes stadiont szeretne, „az a közös tervünk a Fradival, hogy ez egy jó, korszerű stadion legyen, amelyre a világon bárhol büszkék lennének”. Azt mondta, ezt 12 milliárd forintból meg kellene tudni valósítani. Szerinte egy ilyen létesítménynél az egyik legfontosabb kérdés a játék élvezhetősége, hogy a nézők közel legyenek a sporteseményhez, a lelátók meredekségét is eszerint fogják meghatározni. Ugyancsak lényegesnek nevezte a stadion könnyű megközelíthetőségét, a parkolás megoldását, a színvonalas kiszolgálóhelységeket és büféket, valamint az elegendő vállalati páholy kialakítását, amelynek éves bérletbe adásából lehetne bevétele a klubnak. Ugyancsak pénzt hozhatna a stadionon belüli rendezvénytermek létrehozása, amelyben esküvőket, céges szemináriumokat is lehetne tartani. „A stadion legyen önfenntartó, sőt talán nyereséget is hozzon, és ezzel könnyítse a Fradi helyzetét” – jelentette ki a kormánybiztos.

Fürjes Balázs szerint a stadionépítés előkészítésének egyik legfontosabb részfeladata a költségvetés és az időbeni ütemezés tisztázása. „Ezt kell a kormány elé tárnom, kérnem egy végleges jóváhagyást, s akkor fogják biztosítani a költségvetésben ennek a fedezetét. Erre nem sok idő van, sietni kell” – mondta a kormánybiztos, aki szerint nem gond, hogy a jövő évi büdzsében nem szerepel az Albert Stadion, mert „a költségvetés elfogadása után is lehet azon még változtatni, szerintem jövő év elején biztosítható lesz ez a forrás a büdzsén belül”. Szerinte az idő rövidsége ellenére alaposan végig kell gondolni az előkészítést, mert „amit az elején elrontunk, azt később nem lehet kijavítani, esetleg sokkal drágábban vagy határidő-kését okozva, de az is lehet, hogy a minőség rovására megy”. A kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos azt mondta, akkor válik biztossá egy stadion felépülése, ha a kivitelezői szerződést megkötötték és az alapkövét is letették a létesítménynek. „Most az biztos, hogy erős szándék van ezeknek megvalósítására, s komoly munka indult a különböző stadionoknál” – utalt a szintén tervezett új Puskás Stadionra és a debreceni arénára.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier