|
Timo és Budai Zsuzsa 12 órán keresztül izgult
NapiászOnline
2010. oktober 11., hétfő 10:09
Ifj. Ficza Ferenc és Mayor Benedek miatt aggódott Timo és Budai Zsuzsa, hiszen a két 14 éves autóversenyző első ízben próbálta ki magát a hosszútávú versenyzésben. Az esemény ideje alatt Timo gondoskodott a jó hangulatról, illetve Budai Zsuzsa tartotta a fiúkban a lelket.
Mindkét fiatalkorú versenyző a hazai kupasorozatban versenyez, miközben új kihívásokat tűznek ki maguk elé, hiszen Ifj. Ficza Ferenc idén elnyerte a bajnoki címet is.
Timo és Zsuzsa az idei év során szintén autóversenyzőkké váltak, hiszen Ők is rajthoz állhattak a VIP autókkal. A 12H Hungary hétvégi versenyén Timo és Zsuzsa számára egyértelmű volt, hogy fiatal versenyzőknek igen nagy kihívással kellett megküzdeniuk, mivel egy számukra új autóval indultak, illetve nem 25-30 percet kellett versenyezniük, mint általában, hanem 2 órán keresztül rótták a Hungaroring köreit. A csapat két tapasztaltabb versenyzője Gáspár István és Herter Gusztáv volt.
Míg Timo a hangulatról és a zenéről gondoskodott, addig Budai Zsuzsa az Eccentric kezdeményezés élén állva támogatta a csapatot és a fiatal versenyzőket.
- A Bamako Rallyn és a Gyorsasági Országos Bajnokságban eltöltött idő alatt volt alkalmam versenyhelyzeteket tapasztalni, ezért úgy gondolom, hogy a két ifjú titán nagy feladatra vállalkozott. A versenypályán fél óra is megeröltető, de most két óránként váltják egymást a pilóták, ami extrém igénybevételnek teszi ki a versenyzőket. Minden esetre folyamatosan tartottuk a fiúkban a lelket, mert a verseny kihívásai mellett még egy váltóhiba is beárnyékolta a napot - nyilatkozta Budai Zsuzsa.
- Részemről megtettem mindent, hogy a verseny jó hangulatban teljen. Zsuzsival felfáltva vagy közösen lelkesítettük és tartottuk a lelket a versenyzőkben és a csapatban, ugyanis itt nem a szokásos versenykörülmnyek uralkodtak. Örülök, hogy a drámai hangulaton hamar felül tudtunk kerekedni, így sikerült célba érni, illetve megszerezni a 3. helyezést - mondta Timo.
Fotók: Ott András, Kisgyörgy Mónika

A 12 órás verseny egyébként sem volt eseménytelen: már pénteken is akadtak technikai gondok, a Westcoast Racing BMW Z4 GT3-ja a tankolást követen már a boxutca kijáratánál meg akart szabadulni a pár méterrel azelőtt beletankolt üzemanyagától. Az A2 kategória későbbi győztese, a Team Sally Racing Renault Clio 3 versenyautója pedig közeli kapcsolatba került a gumifallal, de egy villámgyors javítás után, ahol gyorskötözőket és ragasztószalagot is bevetettek, tudta folytatni a viadalt. Izgalmak persze maradtak a verseny napjára is. A leglátványosabb ”égést” a 88-as rajtszámú audi R8 követte el, mely a tankolás közben lángra kapott. A lángokat hamar eloltották, az autó pár helyen enyhén megolvadt ugyan, de némi ellenőrzés és óriási izgalmak után a kocsi kigurult a boxból, folytatta a körözést és az SP2 kategóriát a 12. óra végén meg is nyerte. A győztes Audi R8 LMS 355 kört tett meg a 12 óra alatt, míg a Bovi Motorsport Brokernet Silver Stingje 348 körrel követte őket. Ezzel a futammal a Hungaroring búcsúzik is a nemzetközi autóversenyektől.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Jenson Button, rali, motorsport, fesztivál, Marseille, Bayern München, Marosi Ádám, világkupa, nyitán, Usa, öttusa, Super Bowl, Giants, Patriots, Ada, szilveszter, Timó, karácsony, Csillagkút, Jóban Rosszban, Sári, kecske, Forma-1, Brazil Nagydíj, Vettel, Webber, Button, hacker, börtönbüntetés, Amerika, szállodalánc, börtön, forma-1, f1, pilóta, hamilton, edzés, Tokaj-borvidék, Szlovákia, határok, tárgyalás, Tokaj, alonso, webber, forma 1, F1, sepang, ada, timo, rise fm, gyerek, viva tv, timó, rádió, megszűnt, pink, baba, Renault, Red Bull, Mrk Webber, Timo, Czanik Balázs, aerobik, Czanik balázs, viva, baltimore, gyilkos, orvos, szauna, meghalt, budai zsuzsi, tüntetés, playmate, miss universe, szerelem, pasi, Budai zsuzsi, dopeman, völgyi zsuzsi, sztárok, Budai, zsuzsi,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|