Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A FIFA vizsgálatot indít a magyarok vezette észt-bolgár meccs ügyében
MTI
2011. február 12., szombat 13:30
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot rendelt el az Észtország-Bulgária (2-2) barátságos mérkőzés ügyében, amelyen magyar bírói hármas működött közre, miután felmerült, hogy játékvezetői manipuláció történhetett.

Az Antalyában játszott szerdai meccsnek mind a négy gólja tizenegyesből született. Vágner László, a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottságának vezetője szerint nem lett volna joga az Észtország-Bulgária találkozón közreműködnie annak a magyar bírói hármasnak, amely itthon alacsonyabb osztályokban vezet mérkőzéseket. Vágner hozzátette, hogy mindhármójuk engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztették.

"Az alapgondolat szerint a nemzetek közötti válogatott mérkőzéseket FIFA-listás bíróknak kell vezetni, de néha előfordul, hogy helyi játékvezetőket kérnek fel, ugyanakkor nekik is első osztályúnak kell lenniük" - nyilatkozta az MTI érdeklődésére pénteken Vágner, aki aktív játékvezetőként megjárta az 1998-as világbajnokságot.

Az ominózus antalyai összecsapást Lengyel Kolos (az észt és a bolgár szövetség szerint - áll a Reuters anyagában - Selmeczi Krisztián) vezette, két segítője pedig Selmeczi Krisztián és Csák János volt - ők a Budapest-bajnokságban és az NB III-ban működnek közre.

A Reuters péntek késő esti híre szerint a FIFA mind a bolgár, mind az észt futballszövetségtől részletes jelentést kért.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier