Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Honvéd a Vasas legyőzésével zárta a rájátszás csoportkörét
nemzetisport.hu
2011. május 12., csütörtök 10:10
Mivel a férfi vízilabda ob I rájátszás csoportkörének utolsó fordulója előtt eldőlt, hogy az első négy helyen Eger, Vasas, Szeged, Honvéd sorrendben zárnak a csapatok, amelyek a szerdai játéknapon jószerével csak kötelességtudatból játszottak.

Minthogy már korábban, a szerdai találkozó végeredményétől függetlenül eldőlt, hogy a Vasasé a második, s a Honvédé a negyedik hely, a körmérkőzéses rájátszás zárómeccsét jószerével csak kötelességtudatból játszották le a csapatok, amelyek ennek „megfelelően" erősen tartalékos összeállításban tudták le a négyszer nyolc percet.

A Kőér utcai mérkőzés elején a Vasas vezetett 1-0-ra, de az első negyed végén már 4-1 volt a Honvéd javára. Innen zárkózott fel az angyalföldi társaság 5-4-re, majd ki is egyenlített a nagyszünetet követően, de a harmadik játékrész elején újfent a hazai együttes állt jobban (7-5).

Az utolsó szünet előtt viszont már megint döntetlent mutatott az eredményjelző (7-7). Az utolsó negyedben a vendéglátók legeredményesebbje, a végül négy találatot jegyző Tóth Márton juttatta megint vezetéshez együttesét (8-7). Újabb egált követően a Honvéd megrázta magát, és elhúzott két góllal (10-8), a Vasas-szépítést követően pedig az ifjú Angyal Dániel adta meg a „kegyelemdöfést", aki a hajrában büntetőből volt eredményes (11-9).

Szegeden, szintén gyakorlatilag tét nélküli mérkőzésen, Kiss Csaba akciógóljával indított a hazai gárda, de a vendégek egyenlítettek, s utána is tartották a lépést a hazaiakkal, így 3-3-ig fej fej mellett haladtak a felek. A második negyedben aztán ellépett az Eger, s a pekingi olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert vezérelte hevesi alakulat háromszor is bevette a szegedi kaput (3-6).

A harmadik játékrészben is szinte csak az Eger volt a pályán, amely 8-3-ra elhúzott. Utána még 9-6-ra feljött a csongrádi együttes, de Hegedüs Gábornak a negyedik negyed elején lőtt szabaddobásgólja, s így a 10-6-os egri vezetés eldöntötte a meccset.

A Szegednek még két szépítő találatra futotta erejéből, közelebb azonban már nem tudott zárkózni, így 10-8-ra győzött a vendégegyüttes. 

A folytatásban az első két helyezett oda-vissza alapon, két mérkőzésen vív meg a bajnoki címért, a nyitómeccset szombat este (20.15) a Komjádi uszodában játsszák, s a keddi második összecsapásnak ad otthont Eger (19 óra). A 3. helyről ugyancsak két mérkőzés határoz: először péntek este (19 óra) száll medencébe a Honvéd és a Szeged a Kőér utcában, a visszavágót pedig hétfőn (18 óra) rendezik a Tisza-partiak otthonában

Az 5. helyért a Ferencváros és a fővárosiakat a Népligetben nyolc góllal legyőző Szolnok csap össze szombaton, illetve kedden, a Pécs a 7., a Debrecen a 8. helyen zárta a bajnoki idényt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier