|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A Milan elhódította az olasz bajnoki címet
nemzetisport.hu 2011. május 08., vasárnap 12:00
A Milan a döntetlennel járó egy ponttal behozhatatlan előnyre tett szert az Interrel szemben, a Roma pedig tovább harcol a Bajnokok Ligája-selejtezőt jelentő negyedik helyért.
"Szurkolóink azért jöttek Rómába, hogy együtt ünnepeljék velünk a bajnoki címet. Egész héten keményen edzettünk, hogy megszerezzük az egy pontot, amire szükségünk van. De ne feledjük, kedden Olasz Kupa-elődöntőt vívunk a Palermóval. Ez még nem az ünneplés ideje" - vélekedett a mérkőzés előtt Massimiliano Allegri, a Milan mestere. Aki soha nem nyert aktuális csapatával római gárdák ellen. Hazai kollégája, Vincenzo Montella is győzelemre hangolta legényeit, ennek megfelelően igencsak tisztelték egymást a felek az első tíz percben. Csupán az első negyedóra vége hozta meg az első helyzetet, ám Marco Cassetti mondhatni tökéletes beívelését Mirko Vucsinics nem tudta gólra váltani, pontosabban hárított a kirepülő kapus, Christian Abbiati. Újabb nem éppen mozgalmas negyedóra következett, amelyből a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet kiemelni emlékezetes eseményeket. A legtüzesebb pillanatokat a piromániás szurkolók szállították, szokásuk szerint. Szerencsére az Olimpiai Stadionba kirendelt tűzoltók legalább olyan jól megszervezték elhárításukat, mint a két edző, és ezeket a támadásokat csírájában elfojtották. Akár csak lent a gyepen a szűrők és a védők az ellen próbálkozásait. Szerencsére olasz bajnokikon gól nélkül is remekül szórakozhat az "ezerfejű": először Gennaro Gattusóval koccantotta össze térdét nagy merészen Matteo Brighi (nem meglepő módon le is kellett cserélni a rómait), majd Mark van Bommel lépett rá Francesco Totti sarkára, akivel aztán kakaskodott is egy kellemeset. Róma hercege egy könnyed ütéssel később revánsot vett, ezzel rajtolva el a hollandról (a játékvezető háta mögött). Nem sokkal a lefújás előtt Robinho védők mögé bepasszolt labdájával az eltiltását letudó Zlatan Ibrahimovic lépett ki, de lövésébe Juan önfeláldozóan belevetődött. A svéd támadó négy hónapja nem lőtt akciógólt... Az első félidőre talán az a legjellemzőbb, hogy a legjobb egyéni teljesítményt a Milan cserejátékosa, Antonio Cassano nyújtotta, aki folyamatosan bohóckodott az oldalvonal mellett... A második játékrészt jóval aktívabban kezdte a Milan az öltözői fejmosásnak hála, Robinho meg is döngette a kapufát. Hazai részről Fabio Simplício válaszolt egy életerős lövéssel, majd Doni várt kis híján végzetesen sokat egy előreívelésnél, de megúszta azzal, hogy Ibrahimovic fejbe rúgta véletlenül. Nem sokkal később újra csigalassan lépett ki Doni ketrecéből, amikor is a félidőben beállt Massimo Ambrosini ugratta ki Kevin Prince Boatenget, szerencséjére utóbbi nem csak mellette, a kapufa mellett is elpörgette a játékszert. Nem Doni-percek voltak ezek, mert miután éppen középre ütött ki egy Ibrahimovic-szabadrúgást, csak honfitársa, Juan harmadik gólmentő bevetődése mentette meg a kapitulációtól. Mintha megelégedett volna ennyivel a Milan, és megijedt volna a Roma, mert ezek után a hazaiak a védekezésre helyezték a hangsúlyt, a vendégek pedig semmilyen kockázatot nem vállaltak játékukban. Meglehetősen békés jelenetek zajlottak a pályán. A hajrára fordulva is barátságos hangnemben támadgattak a csapatok, nem kockáztatva a biztos egy pontot a bizonytalan háromért (a Roma ezzel is versenyben marad a Lazióval, a Milant pedig hiába éri utol esetleg az Inter pontszámban, az egymás elleni eredmény számít, abban pedig jobbak Allegriék). Az utolsó percben a labda is megunta a szenvedést, és megadva magát kidurrant. Nemsokára pezsgők durrantak. Amikor végül a talán büntetésképpen megítélt öt perc ráadás után Emidio Morganti lefújta a találkozót, amelyet még tréfás hangulatban sem nevezhetnénk a futball ünnepének, a lelátó milanos részén kezdetét vette az igazi ünnepség, amely spontán átterjed majd Milánó egy részére. Van is mit ünnepelni: 18. alkalommal lett olasz bajnok Milan, alaposan rácáfolva azokra, akik a nyáron temették a csapatot. A Berlusconi-éra 27. nagy címét jelenti ez a scudetto. Hatalmas ünneplés kezdődött a gyepen, folytak a könnyek és a pezsgő a Milan edzőjének, Massimiliano Allegri arcán, hiszen a fejére is jutott bőven a habzó nedűből. Felhőtlenül nem tombolhatja ki magát azonban sem a kiváló szakember - aki most sem tudott győzni csapatával Rómában, de ez a legkevésbé sem zavarta -, sem játékosai: kedden a Palermóval vív Olasz Kupa-elődöntőt a Milan. Allegrinek pedig minél hamarabb el kell kezdenie felépíteni egy olyan csapatot, amellyel megcélozhatja a Bajnokok Ligája-győzelmet. A hírek szerint nem mindennapi jövés-menés lesz a nyáron a Milannál, és a klub tulajdonosa, Olaszország miniszterelnöke, Silvio Berlusconi nem fog spórolni a pénzzel, már csak politikai okokból sem. Ha megnyerik a BL-t is, még tényleg róla nevezik el a klub stadionját.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
rekordok, bl, Majka, Papp Feri, Barcelona, Morosini, temetés, Livorno, Feczesin Róbert, Dukai Regina, Milan, Chievo, olasz bajnokság, Farkasok, AS Roma, Amerika, benfica, Zenit, BL, Arsenal, nyolcaddöntő, Ibrahimovic, AC Milan, foci, Pelé, brazil, Juventus, Parma, döntetlen, Ac Milan, Bajnokok Ligája, vereség, Kassai Viktor, Real Madrid, Manchester United, Redknapp, Totenham, Dzsudzsák Balázs, Dinamo Moszkva, Cagliari, Juve, Inter, Geona, Olasz Kupa, Novara, Allegri, rendőr, gyilkosság, gázolás, Tompa, Olaszország, Milánó, Tamás Krisztián, utánpótlás, Milán, Arsenál, Milan.Cagliari, olasz listavezető, Seria A,
|
|