|
A pókerbróker, a szépségkirálynő a stylist meg a fotós
2010. február 18., csütörtök 09:19
Szombaton, 22 órától látható az Unibet Pókermilliomos bajnokság második szériájának második elődöntője. Az asztalnál újabb hírességekkel ismerkedhetünk meg. Izgalmakból ezúttal sem lesz hiány. A második elődöntő játékosai között Dammak Jázmin, Nánási Pál, Lakatos Márk és Kaló Dénes
„Nagyon kellemes társaság gyűlt itt össze, ugyanúgy, ahogy tavaly is” – mondja Kaló Dénes, a 2. csapat profi pókerese. „Az első szériában is hihetetlenül jó asztalom volt, ezért örömmel jöttem vissza, amikor ismét elhívtak a műsorba.” Dénes, aki civilben egy értékpapírcégnél dolgozik, és nem mellesleg Magyarország egyik legjobb pókerjátékosa, mégsem indul nagy mellénnyel a megmérettetésnek: „az effajta rövid játékokban, mint amilyet a Pókermilliomosban fogunk játszani, a szerencse körülbelül kilencven százalékban befolyásolja a végeredményt – tehát bármi megtörténhet. Na de természetesen a megfelelő stratégia és a képesség, hosszú távon itt is elengedhetetlen a sikerhez.” A Monte Carlót megjárt és az EPT Grand Final második helyezéséig jutó „póker-bróker” vallja, hogy amióta komolyan játszik, jobban kiismeri az embereket, amit mind a munkájában, mind a hétköznapokban előszeretettel kamatoztat.
Egy jó emberismerőnek azonban a másik nemben is tudnia kell olvasni – a játék során is. Kaló Dénes úgy véli, kiismerte már a pókerező nőket; szerinte miután a férfiak „kíméletesen” bánnak hölgy versenytársaikkal, utóbbiak „kíméletlenül” ki is használják azt. Dammak Jázmin, a csapat egyik celebje nem feltétlenül ért ezzel egyet: „néha megfagy a levegő, amikor nő ül a pókerasztalhoz, de aztán, ahogyan belemelegedünk a játékba, és a férfiak rájönnek, hogy egyenrangú partner vagyok, úgy oldódik a hangulat is. Ez egy uniszex játék.” A volt szépségkirálynő nem hagyatkozik tehát kizárólag női bájaira; ő a türelem és a „lazaság” mellett teszi le voksát. És ha már „lazaság” – aligha indult neki bárki is egy effajta komoly versenynek, olyan könnyedséggel, mint Nánási Pál a Pókermilliomos első szériájának egyik játékosa. „Nagyon jó volt az előző is, imádtam!
Igazából röviddel az első széria előtt pókereztem életemben először, ott lestem el a profiktól a fortélyokat, taktikákat.” A híres férfimagazin aktfotósa egyébként bevallottan szereti figyelni a pókerezők arcjátékát; ám amit ennél is jobban kedvel a játékban: „az, hogy ez maga Az Élet. És ahogyan az életben, úgy a pókerasztalnál is esélyt kell adni a szerencsének ahhoz, hogy melléd szegődjön. Küzdeni kell érte, máskülönben nem tudod befolyásolni, nem talál rád…” S hogy mi a véleménye a szerencséről Lakatos Márknak? „Ha kicsi a tét, a kedvem sötét!” – kacsint a stylist. Nem is húzunk ki belőle ennél komolyabb válaszokat: megtudjuk, hogy ő ebből az egész mizériából Zsugabubust szereti a legjobban; hogy Majka és Papp Gergő, a Pókermilliomos két műsorvezetője tulajdonképpen nem más, mint Charlie Firpo és Johnny Firpo (persze egyiküknek még van hova híznia!); valamint hogy Dammak Jázmintól, A Szőke Nőtől tart leginkább…
A csapat igazi „szerencsefiai” azonban Apró Zoltán és Batki Attila, akik internetes regisztrációjuknak és játékuknak köszönhetően kerültek a csapatba. „ Fantasztikus dolognak tartom, hogy bárki eljuthat idáig! Én sem tettem mást, csak regisztráltam és persze játszottam a csapatba kerülésért. És most itt vagyok. A hab a tortán pedig az, hogy Kaló Dénessel, nagy példaképemmel játszhatok egy asztalnál ország világ előtt! Remélem, nem vallok szégyent!” mondja Zoli. Attila is határtalanul boldog. „ Irtó jó ötletnek tartom, hogy az meghirdették a Pókermilliomos bajnokságot. Vonzó a nagy nyeremény, bárki jelentkezhet és játszhat online is. Nem semmi Kaló Dénes mellett kártyázni! Kicsit még lámpalázas vagyok, de remélem ez nem fog majd vissza a játékban. A játékosok tehát készen állnak, szombaton kiderül, ki hogyan teljesít élesben a posztókörül a Pókermilliomos második elődöntőjében! A bajnokság alatt 6 db 6 fős asztal versenyez. Minden asztalnál három celebritás, két, kvalifikált játékos és egy pókerprofi játszik. A fináléban a 6 asztaltól kikerült győztesek mérkőznek meg a nyolcmillió forintos össznyereményért. Ezenkívül, a műsor ideje alatt bárki elindulhat a Pókermilliomos online versenyein, ahol a szerencsések havi 1 millió forintot vihetnek haza.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
poker starts, lamborghini, pokerstars, verseny, póker, poker, bajnoksag, bronzerem, csibri, tamás, everest, david, guetta, videoklip, dj, pop, polgar, kartya, olimpia, majka, hargitai, bea, unibet, der, heni, vasarnap, elodonto, freire, szilvi, papp, gergo, aktiv, pimasz, csoves, rudolf, Palcsó Tamás, SP, Papp Roland, hiphop, Link, Papp Feri, casting, Papp Lili, szépségkirálynő, Szobi Balázs, BogosnéPappEdina MehmetKároly MehmetKárolyanyja , racz, vaczi, apa, kislany, CsehLászló, KisGergő, úszás, csúcs, sport, HajdúPéter, VácziGergő, ALberto, hízás, RáczGergő, Dammak, jázmin, királynő, horvath, eva, dammak, jazmin, nanasi, egyedül, magany, DammakJázmin, Szépségkirálynő, Lakatos, márk, stylist, lakatos, krisztian, komaromi, ajandek, krisztián, megasztár, fogyás, mark, csajok, lanyok, LakatosKrisztián, Hien, KirályViktor, divat, Megasztár, wahlberg, Zenatai, akcentus, szegény, gazdagok, zentai, arvizkarosultak, vilagsztar, markus, schulz, 4bro, markos, nadas, nok, munka, ferjem, vedelmeben, hallmark, ojsamson, milliomos, marko, riki,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|