Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Showtime-nak csak Erdei Zsolt kell
hir24.hu
2011. december 08., csütörtök 10:58
Erdei Zsolt a sérülését követően lemondta a Cloud elleni meccset, azért annak menedzsere megpróbált új ellenfelet keríteni. Gabriel Campillo azonban nem kell a Showtime-nak.

A veretlen magyar öklöző menedzsmentjének sajtófőnöke, Pálfai Károly az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy bár Tavoris Cloud és menedzsere Din King biztosan nem boldogok, de ők örülnek a hírnek. Ugyanis ez azt bizonyítja, hogy a Showtime Erdeit akarja. Hozzátette, a menedzserek folyamatosan tárgyalnak a további lehetőségekről, s meg kell várni, hogy milyen időpontokat ajánlanak majd a mérkőzésre.

Cloud és képviselője, Don King is ingerülten nyilatkozott az elmúlt napokban Erdeivel kapcsolatban. Mindketten arra céloztak, hogy a magyar kihívó sérülése csak kitalált, s valójában megfutamodott a csata elől. Az amerikai bokszoló mindenképpen ringbe szeretett volna lépni december 31-én, ám a Showtime nem ment bele, hogy mással bokszoljon. Don King első számú jelöltje a WBA (Boksz Világszövetség) korábbi bajnoka, Gabriel Campillo volt.

A Boksz Világszervezet (WBO) korábbi félnehéz- és a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú bajnoka két hete, edzés közben sérült meg Németországban. Erdei jobb kezének középső ujja gyulladt be csúnyán egy ütést követően. Ezzel kapcsolatban hétfőn sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy éve már voltak problémái a bütykével, ám a mostani felkészülést gond nélkül tudta végezni egészen a szerencsétlen ütésig. Orvosai szerint a legvalószínűbb az, hogy egy rossz foga miatt gyulladt be rendszeresen az ízület. A fogát már Németországban kihúzták, ám 6-8 hetet várni kell, hogy bizonyossá váljon a feltevés.

Erdei a sajtóeseményen kiemelte: nem tehetett mást, kénytelen volt a meccs halasztását kérni, de esze ágában sincs megfutamodni Cloud elől, akivel szívesen megmérkőzik, amint egészséges lesz. Szerinte legkorábban március végén, vagy áprilisban fog tudni ringbe lépni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier