|
Az angol sajtó
MTI
2009. szeptember 15., kedd 08:27
A Liverpool labdarúgócsapata szerdán a Debrecen ellen kezdi szereplését a Bajnokok Ligája 2009/10-es idényében, ennek ellenére a keddi lapok még egyáltalán nem foglalkoznak az összecsapással.
A Vörösök ugyanakkor több hasábot is kaptak az angol újságokban, de az apropó az új mezszponzor volt, amely évi húszmillió fontot fizet a klubnak az elkövetkezendő négy esztendőben. A sajtóban továbbra is téma a Manchester City togói támadójának, Emmanuel Adebayornak kirívó sportszerűtlensége (a csatár korábbi klubja, az Arsenal ellen csúnyán letaposta a holland Robin van Persie-t, valamint góljánál hergelte a londoni szurkolókat), az ügyben gyakorlatilag minden érintett megszólal. A Liverpool Rafael Benitez vezetőedző irányításával magyar idő szerint 11:30 órakor tart edzést, amelynek első 15 perce az újságírók számára nyilvános lesz, a spanyol szakvezető 14:15 órakor pedig sajtótájékoztatót tart az Anfield Roadon.
A DVSC-TEVA körülbelül 13 órakor érkezik meg Liverpoolba, Herczeg András klubmenedzser 20 órától válaszol a sajtó képviselőinek, ezt követően pedig tréninget vezényel tanítványainak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Fernando torres, chelsea, Chelsea, Liverpool, csirke, angol, döntő, James Perch, rasszista, Twitter, fenyegetés, Farkasok, AS Roma, Amerika, Real Madrid, Jorge Franco, igazolás, egerváry sándor, paulo sousa, Manchester United, foci, justin, bieber, Németh Krisztián, átigazolás, foci.sport, Newcastle, labdarúgás, Howard Webb, hiba, játékvezető, Sunderland, manchester City, Premier League, angol LigaKupa, futball, Manchester City, Suarez, Evra, fegyelmi eljárás, dzsudzsák balázs, anzsi, liverpool, barca, keita, owen, manchester united, visszavonulás, karrier, németh krisztián, mtk, zaragoza, felszámolás, tartozás, milliárd, gera, mérkőzés, boka, kvalifikáció, farkas bálint, judo, cissé, milán, sport, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|