Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az életvédelmi osztály nyomoz Ungvári Attila ügyében
nemzetisport.hu
2011. április 27., szerda 15:10
Ungvári Attila doppingügyében továbbra is nyomoz a rendőrség, s egyelőre annyit tudni, hogy egy hazugságvizsgálaton áteső személy tud arról, miként kerülhettek a dzsúdós szervezetébe a tiltott anyagok.

Mintha csak a bíróságon lennénk, s éppen lapunk újságírója lenne az esküdtszék egyik tagja vagy éppen a bíró - legalábbis úgy mesél az Ungvári Attilát képviselő Ruttner György ügyvéd.

„Tisztul a kép, és nemcsak számunkra, hanem a nyomozó hatóság számára is kezd kirajzolódni, mi történt - kezdte Ruttner György. - Az Ungvári család, edzője és a Magyar Judoszövetség úgy látja, abban vétlen Attila, hogy a szervezetébe bekerültek a tiltott anyagok, mert nem volt tudomása róla. Ezt elsősorban a poligráfos vizsgálat bizonyítja.”

Az ügyvéd a hazugságvizsgáló eredményeiből is idézett, s elmondta, Ungvári Attila, Ungvári Miklós és edzőjük, Bíró Tamás esetében is az derült ki, hogy „Ungvári Attila (ide a másik két név is behelyettesíthető) szavahihetősége a poligráfos vizsgálat vonatkozásában nem kérdőjelezhető meg”. A vizsgálat ezen túl azt is megállapította, hogy Ungvári Attila „saját elhatározásából nem szedett olyan táplálékkiegészítőt vagy doppingnak minősülő szert, amely az ő tudomása szerint a doppinglistán szerepel”.

A vizsgálat szerint Ungvári Miklóstól és Bíró Tamástól Ungvári Attila nem kapott ellenőrizetlen készítményt vagy doppinglistán szereplő szert.

Az Ungvári fivéreken és Bíró Tamáson kívül eddig egy személy vett részt a poligráfos vizsgálaton (az ő nevét az ügyvéd nem árulta el), és a fiziológiai reakciók szerint nem minden kérdésre adott őszinte választ, illetve egyazon kérdésre kétféle választ adott. Ruttner György szerint ez a bizonyos személy tudja, milyen módon került Ungvári Attila szervezetébe a doppingszer. Az ügyben további kihallgatások várhatók.

„Nem véletlen, hogy az életvédelmi osztály nyomoz az ügyben: olyan mennyiségű szer, amennyit a Hungária-kupa előtti napokban Ungvári Attila frissítőjébe csempésztek, a testi épségre is veszélyes” - mondta Ruttner György.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier