Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az első kalapba kerültünk
hir24.hu
2012. január 27., péntek 10:30
A világbajnoki pótselejtező sorsolásán az első kalapba kerültek férfi kéziseink.

A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint a kontinentális szövetség a vb-előselejtezők, valamint az Európa-bajnokság eredményei alapján készítette el a kiemelést. Az 1. kalapba az Európa-bajnokság 5-12. helyezettjei, a 2. kalapba az Európa-bajnokság 13-16. helyezettjei, míg a 3. kalapba az előselejtezők hét győztese került.
A sorsolást azzal kezdik majd, hogy a 2. kalapból kihúznak két válogatottat, amelyek csatlakoznak az 1. kalaphoz, a fennmaradó két csapat pedig a 3. kalapba kerül. Ez alapján a 2013-as spanyolországi világbajnokságért zajló párharcban az Eb-8. magyar együttes a 3. kalapba került Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Hollandia, Litvánia, Montenegró, Portugália, valamint 2. kalapban lévő Csehország, Norvégia, Oroszország és Szlovákia négyese közül két csapat, tehát összesen kilenc válogatott közül kaphat ellenfelet - közölte az MKSZ. A sorsolást az Eb helyszínén, Belgrádban tartják meg vasárnap 13 órától.
A vb-pótselejtezők első mérkőzéseit június 9-én vagy 10-én, míg a visszavágókat egy héttel később rendezik. A párharcok győztesei kijutnak a 2013. január 13. és 27. között sorra kerülő vb-re.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier