Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az UTE csatára és a pornó producer egy asztalnál
2010. április 02., péntek 10:54
Az ötödik elődöntő játékosai többek között: Freire Szilvi, Kovi, Kabát Péter. Kovi reméli, hogy türelmes tud maradni. Majka természetesen Kabát Péternek szorít. Freire Szilvi nyerni akar. Már a bemelegítő játék alkalmával, Andrejkovics Milán, vagy ahogyan a póker-berkekben ismerik Mili, megpróbált felkészülni az ellenfeleiből: Nem sokat tudok a csapattársaim játékstílusáról. Pedig fontos megtalálni a kapaszkodót, hiszen az ilyen jellegű versenypókerben, amit itt is játszani fogunk, rendkívül nagy, túl nagy szerepe van már a szerencsének.

A játékos amúgy sokkal inkább hivatásnak, semmint sportnak tekinti a pókert, olyannyira, hogy jó barátjával, „Bélabácsival” (aki maga is profi pókeres) több ezer dolláros fogadást kötöttek. A fogadás abból áll, hogy Mili idén nyárig nem versenyezhet online, valamint naponta legfeljebb hat órán át pókerezhet – ezúton kívánunk kitartást, hisz’ a tét nem kicsi!

A sportról, mint hivatásról az 5. elődöntő másik játékosa, Kabát Péter, az Újpest futballistája tud mit mesélni: „ A foci és a póker két nagyon különböző, mégis meglehetősen egyforma sport. Míg a futballt csapatban játsszuk, addig az asztalnál kizárólag magamra számíthatok. És mégis: a pályán is adódnak olyan helyzetek, amikor csatárként egymagam kell, hogy döntést hozzak – ekkor könnyű párhuzamot vonni a két játék között”. Nemcsak a pókerjátékosoknak akad drukkere az Unibet versenyén; köztudott, hogy Majka igazi UTE-drukker, Péter tehát egy szurkolóra már biztosan számíthat.

Bizonyára Freire Szilviának, a 2008-as Miss World Hungary-nek sem kell majd aggódnia: a portugál felmenőkkel büszkélkedő leányzó is elbűvöli majd a (férfi) nézőket. Szilvi a pókert amolyan társasági játéknak tekinti. Így beszél róla: „Bevallom, szoktam ismerkedni, beszélgetni az asztalnál; élvezem, hogy ilyenkor nem csak egymagam vagyok. Kedvelem a társaságot és a társas játékokat. Ilyen a póker is.” Kissé talán furcsának is hat, amikor a huszonöt éves szépség leül a pókerarcú játékostársak közé – ám gyorsan eloszlatja a kételyt: „Büszkén vállalom, hogy lelkes amatőr vagyok, így szerintem nem lesz szégyellnivalóm. Persze ettől függetlenül nyerni jöttem!”

Ambícióban nincs tehát hiány Kovács István Kovi esetében sem, aki szintén reményteljes bajnok-jelöltként érkezett. „Csak emlékeztetnem kell magam a feleségem szavaira. Ő szokta mindig mondani nekem: Gondolkozz, gondolkozz! Fő a türelem! És akkor minden rendben lesz!” A producer otthon is, társaságban is szívesen játszik. Majkáról például belterjes információi vannak, hiszen többször ültek már egy asztalnál: „Ő egy igazi »brahista«, kockáztató típus, sokat blöfföl és többször kikaptam már tőle de szerencsére most messze lesz az asztalomtól” Habár Kovi a póker szerelmese, azért rajongóinak nem kell megijedniük; a filmesnek nem áll szándékában pályát módosítani!

Az elődöntő két Unibet.com-on online kvalifikált játékosa; Gulcsik Attila és Fekete Ferenc. Mindketten hosszú csaták árán jutottak be a műsorba. Attila a póker mellett legszívesebben sakkozik. Ferenc egy szexshopot üzemeltet így bizonyosan sok közös témájuk lesz Kovival az asztalnál. A játékosok tehát készen állnak, vasárnap kiderül, ki hogyan teljesít élesben a posztókörül az Unibet Pókermilliomos Bajnokság második elődöntőjében!

A bajnokság alatt 6 db 6 fős asztal versenyez. Minden asztalnál három celebritás, két, az Unibet.com-on kvalifikált játékos és egy pókerprofi játszik. A fináléban a 6 asztaltól kikerült győztesek mérkőznek meg az 5 millió forintos össznyereményért. Ezenkívül, a műsor ideje alatt bárki elindulhat a pokermilliomos.hu/unibet.com online versenyein, ahol a szerencsések havi 1 millió forintot vihetnek haza.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier