|
Bajban a Honvéd?
digisport.hu
2011. november 09., szerda 13:11
Több százmillió forinttal segítene jövőre a nagy egyesületeken a MOB. Molnár Zoltán szerint ezzel megvalósul az egycsatornás finanszírozás.
Nagyon nagy bajba került a Honvéd. Azt tudni kell, hogy a legeredményesebb klubunkról van szó, szerintem a Honvéd az olimpiai eredményességet tekintve még a világon is első – nyilatkozta Molnár Zoltán a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. Források hiányoznak, a működés kapcsán is vannak gondok, de nem mondom, hogy ez egyedüli „Honvéd-probléma”. A magyar klubok nagyon nehéz helyzetben vannak, különösen a több szakosztályt fenntartó klubok. Az elmúlt években nem kapták meg azt a támogatást, amire szükségük lett volna. A főtitkár azt mondta, a jövő évi költségvetésben több százmillió forintos csomag készül majd a klubok megsegítésére, de „ez nem egy segélyprogram, mert komoly követelmények lesznek a támogatások elnyerésére. A támogatások odaítélésénél figyelembe fogjuk venni az egyesületeknél folyó szakmai munkát, nem arról van szó, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság most elkezdi két kézzel szórni a pénzt, felelősséggel oda fogunk figyelni, hogy a jövőben kik és miért kapnak támogatást.”
Januártól minden állami sportpénzről a Magyar Olimpiai Bizottság dönthet, Molnár Zoltán szerint ezzel megvalósul az egycsatornás finanszírozás, és ezért lesz lehetőség arra, hogy „valamit kezdjünk a klubok problémáival”. A főtitkár közölte, a sporttörvény módosítása után az eddigi bonyolult intézményi struktúra egyszerűsödik, öt köztestület és két közalapítvány szűnik meg, ezek feladatai a Magyar Olimpiai Bizottsághoz kerülnek. „Egy erős civil szervezet, a MOB kezeli majd a jövőben a pénzt” – hangoztatta a főtitkár, aki szerint megkésett rendszerváltás történt a sportban, az állam civileknek adta le a saját feladatait.
Molnár Zoltán beszélt arról is, hogy 150-160 magyar olimpiai résztvevőre számít, szerinte ehhez az kell, hogy a női vízilabda- és a férfi kézilabdacsapat is kvalifikálja magát a 2012-es londoni játékokra. A magyaroknak eddig 79 kvótájuk van, de részvételi jogot szinte az olimpia kezdetéig lehet még nyerni. A főtitkár azt mondta, csak a női kézilabdacsapat okozott eddig kellemetlen meglepetést, a sportvezető tőlük akár érmet is várt volna.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
czene attila, közlekedési múzeum, szabó andrea, MOB, olimpia, sport, molnár zoltán, Bárdos András, tévénézés, T-home, medián, hallhatatlan, csarnok, Janicsák Veca, fogyókúra, ez zsír, életmód, rendőrség, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, mobil, vasút, jegy, vonat, Kamarás Iván, Amerika, Los Angeles, dohányzás, telefonadó, percdíj, adó, felsőoktatás, továbbtanulás, pontszám, államilag, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, apple, olajmultik, előny, Gwyneth Paltrow, Bosszúállók, kislánya, Oláh Ibolya, management, dopping, ellenőrök, NOB, arany, érem, jólás, gyár, hiány, nyomozás, Bahrein, Forma-1, futam, Ecclestone, Bahreini Nagydíj, fogyás, Buday, Schobert Norbi, mobilszáma, telefon, fitnesz, parlament, reform, politikus, Willow Smith, mobiltelefon, Will Smith,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|