Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Bajnoki földharc premier
Kabaré24
2010. február 26., péntek 10:43
Vasárnap 10 órától az FTC Üllői úti birkózócsarnokában rendezik meg a grappling első országos bajnokságát, mindkét nem részére két kategóriában, hat korcsoportban. A felnőtt aranyérmesek egyben arra is jogot szereznek, hogy a március 26-27-én a lengyelországi Krakkóban sorra kerülő világbajnokságon induljanak.

A grappling az MMA (Mixed Martial Arts), a vegyes harcművészetek családjába tartozik. Ezt az alkotóelemei is bizonyítják. Van benne valami a szabadfogású birkózásból és a cselgáncsból, de megtalálhatók benne a szambó és a brazil dzsiu-dzsicu nyomai is. Két változatban űzik: az egyiket (No-Gi kategória) földharc-birkózásnak, a másikat (Gi-kategória) földharc-cselgáncsnak nevezhetjük.Maga a grappling inkább birkózás akart lenni, ezért csatlakozott 2006-ban a Nemzetközi Birkózó Szövetséghez (FILA). Az első világbajnokságát a svájci Luzernben rendezték meg 2008 decemberében, a megnyitón a FILA elnöke, Raphaël Martinetti köszöntötte a résztvevőket. Szabó György a Gi 62 kg-os súlycsoportjában ötödik lett, ő a grappling első magyar pontszerzője.

A tavalyi világbajnokságra, amely az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben került sorra, pontosították a szabályokat, új súlycsoporthatárokat állapítottak meg. A vasárnapi versenyt is ezért nevezik FILA grappling nyílt magyar bajnokságnak. Az FTC birkózószakosztálya és a Bushido Kempo Karate Harcművészeti Egyesület közösen rendezi meg a bajnokságot két szőnyegen, vigaszág nélküli, egyenes kieséses rendszerben. A felnőtt mezőnyben a férfiak hét, a nők öt súlycsoportban, valamint mindkét nem képviselői az abszolút kategóriában is versenyeznek a Gi és a No-Gi ágazatban. A győztesek indulhatnak a márciusi krakkói világbajnokságon.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier