|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Bor Barna ezüstérmet szerzett Tuniszban
2010. május 10., hétfő 10:00
Ragyogó eredménnyel ért véget számunkra a tuniszi olimpiai kvalifikációs viadal: a nehézsúly döntőjében érdekelt Bor Barna ezüstérmet szerzett.
Két magyar volt csupán érdekelt a tunéziai torna zárónapján, közülük az Európa-bajnok Joó Abigél nagy csatában elbukta az első meccsét a német Luise Malzahn ellen, s a szigorú szabályok alapján ezzel el is búcsúzott a versenytől. A nehézsúlyú Bor Barna megragadta a lehetőséget, ezúttal is a szlovén Cerajjal „melegített”, akit ipponnal győzött le, akárcsak a negyeddöntőben a hétszeres Afrika-bajnok, hazai pályán szereplő Csedlit. Az Atomerőmű SE csillaga így bejutott az elődöntőbe, ahol a Kano-kupa győztes japán Takahasi várt rá – ő sem úszta meg, ipponnal Bor Barna lépett a döntőbe.
A fináléban az olimpiai aranyérmes, kétszeres világbajnok japán Szuzuki ellen két intésért kapott jukóval a magyar judós vezetett, ám a hajrában a japán előbb földre vitte, majd le is szorította ellenfelét. Bor Barna remek eredménnyel, Grand Prix-ezüstéremmel kezdte tehát az olimpiai kvalifikációs sorozatot, kedvező pozícióban várhatja a folytatást. A magyar csapat Bor Barna és Ungvári Miklós (66, MTK-Erzsébetváros) ezüstérmével – továbbá Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya), Mészáros Anett (70, Honvéd-Kipszer) és Ungvári Attila (73, Ceglédi VSE) ötödik helyével – az éremtáblázat tizedik helyén zárta a tuniszi tornát.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Berki Krisztián, gázolás, cserbenhagyás, nyomozás, bluray, filmek, top10, Összefogás, Caramel, Király Viktor, Szikora, Varga Viktor, Csillag Születik, drog, alkohol, buli, havazás, fagy, időjárás, hétvége, szén-monoxid, áldozat, Bordány, kórház, hideg, kihűlés, iskola bezárás, fagyhalál, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, etiópia, merénylet, elfogás, elkapták, gyilkosok, Emőd, Borsod, mérgezés, miskolc, gyalog, éhségmenet, munkanélküliség, tüntetés, borsod, rendőrök, fizetés nélkül, ingyen munka, BAZ, Story, ötcsillagos, díj, Tóth Gabi, Gundel Takács, tél, mentés, hajléktalan, Vadi Zsolt, Gergely Alexandra, ewing-sarcoma, rák, iphone, vízálló, liquipel, cselgáncs, MALÉV, olimpia, riasztás, hóesés, hófúvás, Lipcsei Betta, párkapcsolat, modellkedés, Sport TV, birkózás, bajnokság, Fradi, Vasas, Bácsi Péter, bírkózás, vasas, sashalom, sike andrás, vb, Hatos, Ligeti, esélyes, Gulyás, Wöller Gergő, Hatos Gábor, Ligeti Dániel,
|
|