|
Búcsúzik Maldini, Nedved és Figo
MTI
2009. május 29., péntek 14:58
Noha sok kérdés már nem maradt az olasz labdarúgó-bajnokság vasárnapi utolsó fordulójára, mégis emlékezetes lesz a játéknap, jelen állás szerint ugyanis Paolo Maldinit és Pavel Nedvedet is ezúttal láthatják utoljára tétmeccsen a szurkolók.
Egészen biztosra vehető, hogy az AC Milannal 24 év alatt többek között öt Bajnokok Ligáját, illetve BEK-et nyert 40 éves Maldini számára valóban ez lesz az utolsó mérkőzés, amely már csak azért is fontos a számára, mert múlt vasárnap nem volt örömteli a hazai búcsú AS Roma ellen. A piros-feketék szurkolóinak egy kisebb csoportja ugyanis egy "Köszönjük Kapitány! A pályán Te voltál az örök bajnok, de megtagadtad a tiszteletet azoktól, akik gazdaggá tettek" - feliratú transzparenst függesztettek ki - az egyébként vesztes - meccs lefújása után.
A 125-szörös válogatott hátvédnek nagyon rosszul esett az üzenet, s noha a 70 ezer néző közül csupán néhány száz drukker tüntetett ellene, nehezen emészti meg a történteket, s az különösen bántja, hogy a klub vezetőségéből senki sem kelt a védelmére. "Megsebeztek vasárnap, s az együttes vezetőinek hallgatása különösen elszomorít" - panaszkodott a 902. Milan-mérkőzésére készülő legendás futballista, aki a BL-sikerek mellett hét bajnoki, illetve egy Olasz Kupa-győzelmet ért el klubjával.
A válogatottsági csúcstartó, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Maldini egyáltalán nem jókedvűen várja tehát a zárófordulót. A Juventus cseh aranylabdása szintén már tavaly nyáron bejelentette, hogy ez lesz az utolsó szezonja, s elhatározását mostanáig hivatalosan még nem változtatta meg. Azért a "még", mert ugyan ennél tökéletesebb párosítást utolsóra el sem képzelhetne magának a 36 éves középpályás - hiszen a Juve azzal a Lazióval találkozik, melynél öt szezont töltött el, mielőtt 2001-ben Torinóba igazolt volna -, a helyi sajtó egyre biztosabban állítja, hogy még egy évet elvállal az ősszel biztosan a BL-főtáblán érdekelt Zebráknál. Ezt arra alapozza, hogy a tavasszal csapata egyik legjobbja volt.
Nedved a torinóiakkal négyszer nyert bajnokságot, melyből kettőt a 2006-ban kirobbant bundabotrány miatt később elvettek a csapattól. A Juventusszal legnagyobb nemzetközi sikere a Bajnokok Ligája-döntő volt 2003-ban, a Lazióval ugyanakkor megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját, melynek utolsó gólját ő szerezte az 1999-es fináléban. A bajnok Internazionale aranylabdása, Luis Figo is elköszönni készül, igaz, ő még a jövőben is játszani szeretne, ám már nem Olaszországban. A 36 éves portugál az Atalanta elleni találkozón búcsúzhat el a drukkerektől.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
foci, pénzbüntetés, futás, Felix Magath, VfL, x-faktor, kieső, versenyző, shodeinde dorka, puskás, vb, 1954, pervintin, Buzánszky, fernandes, de, souza, cristiano, ronaldo, foci vb, futball, focisták, bundabotrány, UEFA, DVSC, debrecen, urban, florian, boksz, okolvivas, afrika, tamadas, lovoldozes, emberoles, alger, kairo, selejtezo, noszaly, sandor, Dzsudzsák, balázs, JuhászRolandAlapítvány, AtleticoMadridDühödtSzurkolók, teremfoci, foci labdarúgás, Kásás Tamás, vízilabda-válogatott, Kemény Dénes, eredei zsolt, madár, cloud, visszavonulás, owen, manchester united, karrier, janics natasa, edző, utód, fábiánné rozsnyói katalin, jean pierre papin, liptai claudia, mokka, jóban rosszban, kunkli tivadar, bob sapp, k-1, brazil, válogatott, Ronaldo, vilagbajnok, visszavonul,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|