|
Contador a visszavonulást fontolgatja
MTI
2010. oktober 14., csütörtök 10:57
A visszavonulást fontolgatja a doppinggyanúba keveredett Alberto Contador, aki idén harmadszor nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt.
"Elment a kedvem az egésztől, már azon gondolkozom, hogy a nemzetközi szövetség ítéletétől függetlenül befejezem a karrieremet. Erről már a hazai kerékpárszövetséget vezető Carlos Castanóval is beszéltem" - mondta kedden a 27 éves versenyző. A bringás szervezetében nagyon kis mennyiségű, a megengedett érték 400-ad részét jelentő 50 pikogrammnyi (0,00000000005 g) klenbuterolt mutattak ki az idei Tour július 21-i pihenőnapján.
Sajtóinformáció szerint Contador vértranszfúzión esett át a Tour alatt, és az egyik tasakban vérhígítószert is felfedeztek. Kitérnek rá, hogy Contador vizeletében is mutattak ki ilyen vérlágyítót, s a hígítás magyarázza azt, hogy a tiltólistán szereplő - többek között az állóképességet fokozó - klenbuterol csak kis mértékben volt jelen tesztanyagában.
A spanyol kerékpáros a csapata által lefolytatott belső vizsgálatnál arra hivatkozott, hogy a franciaországi viadal alatt Spanyolországból hozatott hús volt fertőzött, és emiatt jutott klenbuterol a szervezetébe.
Tavaly honfitársa, a gátfutó Josephine Onyia hasonló módon - és szintén a kölni labor "jóvoltából" - akadt fenn a vizsgálaton, akkor a Nemzetközi Sportdöntőbíróság kétéves eltiltást szabott ki.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
benzinár, MOL, áremelés, dízel, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sienna Miller, terhesség, torna, jóga, Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, Jessica Biel, vásárlás, Timberlake, divat, ruha, eva longoria, jótékonyság, adakozás, cruz, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, kilakoltatás, tüntetés, facebook, levél, vírus, gyilkosság, miskolc, faház, bkv, tolvaj, kábel, szerszám, ár, dragon, állomás, nasa, ketchup, semmi, marad, üres, technológia, új, lebegő ágy, otthon,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|