|
Cristiano Ronaldóé az Aranycipő
nemzetisport.hu
2011. május 23., hétfő 14:35
Cristiano Ronaldo nyerte meg az európai Aranycipőt, amelyet a bajnokságban legtöbb gólt szerző játékosnak ítél oda az UEFA. A portugál győzelme természetesen már a topligák hétvégi szezonzárásával biztossá vált, ma pedig a hivatalos listát is közzétette az európai szövetség.
A Real Madridot erősítő Cristiano Ronaldo negyven bajnoki gólt szerzett ebben a szezonban, és nagy fölénnyel hódította el az Aranycipőt. A második helyen végző Lionel Messi is kilenc góllal kevesebbet ért el a portugálnál - igaz, az argentin játékos teljesítménye akkor „esett vissza”, amikor góljaira már nem volt nagy szüksége a Barcelonának. A Spanyolországban Hugo Sánchez abszolút rekordját megdöntő Cristiano Ronaldo a Real záró mérkőzésén is két gólt szerzett, ami után nem is győzött hálálkodni a csapattársaknak, akik szemmel láthatóan minél több gólt szerettek volna rúgatni CR-rel.
„A csapattársaim nélkül ez nem lett volna lehetséges. Nekik és a szurkolóinknak ajánlom a Pichichi-díjamat. José Mourinho azt akarta, hogy a lehető legtöbb szerzett góllal fejezzük be a szezont, úgyhogy a következő idényt is úgy kezdhetjük meg, hogy jó úton járunk. Nehéz lesz megismételni ezt a teljesítményt, de keményen fogok dolgozni azért, hogy ismét elérjem ezt” - mondta Ronaldo, aki a 2007-2008-as manchesteri egyéni rekordját (31 gól) döntötte meg ezúttal.
A második helyen Lionel Messi végzett: a Barcelona aranylabdás klasszisa az utolsó négy fordulóban nem szerzett gólt, így az ez idő alatt 11-szer betaláló Ronaldo végül könnyedén hódította el az Aranycipőt. A harmadik helyet az olasz és a német bajnokság gólkirálya, Antonio Di Natale és Mario Gomez szerezte meg, de említést érdemel, hogy a fenerbahcés Alex hozzájuk hasonlóan 28 góllal zárt, ám a török bajnokság a topligák kétszeres szorzója helyett csak 1.5-szeressel esik latba.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
jean pierre papin, messi, foci, aranylabda, rekord, henrik, Dzsudzsák, balázs, Kaká, Kaka, sport, KondöderációsKupa, UsainBolt, atlétika, emlékverseny, GyulaiIstván, igazolások, RealMadrid, Zidane, Ronaldo, Cristiano Ronaldo, Bajnokok Ligája-döntő, Totti, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, manchester united, angol bajnokság, cristiano ronaldo, irina shayk, barátnője, real, bajnok, bilbaó, spanyol, bl, bayern, real-madrid, APOEL, BL, Puskás Ferenc, bajnoki gól, Barcelona, Villarreal, ronaldo vesztett, 8ponttal zárult meccs, Real MAdrid, Moszkva, nyolcaddöntő,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|