Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Csak gépfegyverrel lehet megállítani Messit
Trud
2010. április 12., hétfő 15:24
Hriszto Sztoicskov, korábbi bolgár válogatott futballista szerint a védőknek gépfegyverre lenne szükségük ahhoz, hogy megállítsák az FC Barcelona kirobbanó formában játszó argentin aranylabdását, Lionel Messit.

"Egyszer azt mondták, engem csak pisztollyal lehetne megállítani, nos úgy gondolom, manapság egy gépfegyverre lenne szükség ahhoz, hogy szerelni tudják Messit" - nyilatkozta a Barca egykori támadója a bolgár Trud című napilap hétfői számában. A 44 éves Sztoicskov kitért a szombati El Clásicóra is, amelyet a Barcelona Messi és Pedro góljaival 2-0-ra nyert meg a Real Madrid vendégeként.
 

"Mit is mondhatnék erről a meccsről? Az egyik gárda játékosai úgy szaladgáltak a pályán, mint a szamarak, a másik együttes pedig futballozott - fogalmazott 1994 Aranylabdása. - A pénz nem minden, láthattuk, hogy a Real többszáz millió eurót érő labdarúgói egyetlen gólt sem tudtak szerezni." A bolgár válogatott 1994-ben az elődöntőig jutott Sztoicskov vezetésével, aki a 90-es évek elején sorozatban négy spanyol bajnoki címet nyert a Barcelonával.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier