Az európai csapatok számára az ír főváros az a hely, ahol le tudják mérni, mire képesek a legjobbaknak számító amerikaiakkal szemben, mert az Irish Open-re a legjobbak érkeznek a tengeren túlról.  

37 országból 2400 versenyző kezdte meg a küzdelmeket március 5-én, aGolf Center területén található, 10,000 fő befogadására képes sportcsarnokban.

A szállás mintegy 20 méterre volt a csarnoktól, s mivel minden résztvevőt itt helyeztek el, e három nap a harcosok számára egy külvilágtól elszeparált, valódi giga-kick-box találkozó volt! 

Még a szervezőket is meglepte az óriási érdeklődés, a 16 tatami majdhogynem kevésnek bizonyult a kategória létszámok tükrében.

Március 5-én pénteken, mintegy 100 csapat nevezése mellett megkezdődött a csapatverseny, amely amellett, hogy csapatversenyek történetének legnépesebb mezőnyét produkálta, valóban a legerősebb harcosokból álló csapatokat is jelentette, amelyek gyakran nemzeti, sőt kontinens válogatottá álltak össze. Az ír, vagy például az angol Top Ten, az olasz BestFighter Italy az adott országok legjobbjait, míg az SAP Europe, vagy az amerikai US All Stars, a két kontinens legerősebb harcosait tömörítette magába, bár az előbbiből hiányzik idén néhány nagy név.

Amerikából egyébként hét bomba erős csapat érkezett, míg a kanadaiak két hasonlóan erős alakulatot állítottak ki.

Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen mezőnyben egy olyan csapat, amelynek tagjai egyetlen egyesületből érkeztek, eleve esélytelen a végső győzelemre.

Ez minden más egyesület esetében így is lenne, ám ha a hét tagú csapat öt friss világbajnokból, egy VB ezüst, és egy VB bronzérmesből áll, és a vezetőjüket Király Istvánnak hívják, akkor azért az ember elbizonytalanodik. 

Szendrei Barbara, Kondár Anna, Imre Tamás, Gömbös László, Veres Richárd, Jároszkievicz Krisztián és Mórádi Zsolt nagyon nehéz mezőnyben kezdte meg a küzdelmeket, ráadásul szerencsétlen sorsolással.

A küzdelmek négy tatamin zajlottak és a 7 fős csapatokból egy-egy mérkőzésen négy fiú és egy lány állt ki.

A mieink első két ellenfele balszerencsés módon egyaránt tengerentúli csapat volt, akik köztudottan nagyon jók és borzasztóan kemények.

Amerikában a pointfighting sokkal vadabb ütközéseket, ütéseket és rúgásokat jelent, gyakran light-contact-ba hajlik a dolog, vagy talán inkább full-contactba, hiszen light-ban sem lehet erőből ütni és rúgni.

E két mérkőzését csapatunk meggyőző fölénnyel nyerte, és be is jutottunk a legjobb 8 közé, viszont nagyon sokat kivett mindez a csapatból. Ráadásul a legjobb 4 közé jutásért egy amerikai-kanadai vegyes válogatott volt az ellenfél. Mégis, a mieink ezt is megcsinálták, az egész csarnok álmélkodva figyelte a mieink robbanékonyságát, egyedi stílusát.

Ha valaki azt gondolná, hogy ezzel a KiralyTeam számára véget ért az ,,amerikai rémálom”, az nagyot téved, hiszen a csepeli csapat ellenfele három amerikai alakulat volt a négy között,  olyanok, mint pl  a US All Stars, amelyik Raymond Daniels-szel, Jack Felton-nal, vagy éppen a lányok világelsőjeként számon tartott Regena Thomson-nal a legnagyobb esélyesnek számított! 

Kérdezhetnénk, hogy hová lettek az európai élcsapatok?

Ki tudja, menet közben kipottyantak, a négy tatamis lebonyolítás azt is jelentette egyben, hogy a négy tatami-győztes érkezett meg az elődöntőbe.

A Csepel kontra Amerika felállás egyébként erősen a mieink oldalára állította a kiesett európai csapatokat és szurkolóikat is.

Az elődöntőt  óriási fölénnyel, tíz ponttal nyertük a másik tatami-győztes ellen, és mivel a US All Stars is hozta az elődöntőjét, létrejött az álomdöntő, az Európa legjobbja kontra Amerika legjobbja mérkőzés, amelyen a mi kontinensünk képviseletében öt csepeli fiatal lépett tatamira az évszázad csapatdöntőjében. 

Az amerikai csapatot Raymond Daniels, Jack Felton, Robbie Lavoie és Regena Thomson alkotta, és a mérkőzés végig jól alakult a mieink számára, de sajnos a bírók nagyon nem nekünk ,,fújtak” ismét.

A lányok összecsapása előtti utolsó párharcot Daniels játszotta Gömbivel, és az az igazság, hogy Gömbi jobb volt mint Daniels, és ezt a bírók is látták. Ezért is volt szükség arra, hogy a magyar fiúnak több, egyértelmű pontját ne adják meg, hiszen csak így volt biztosítható, hogy a lányok küzdelmére ne kerüljön több pontos hátrányba a US All Stars.

Így a fiúk küzdelmei után 25-25 volt és következett Kondár Panni, Regena Thompson ellen. A magyar lány ismét láthatóan jobb volt és két egyértelmű találatot nem kapott meg (kekomi testrúgás), ami azt eredményezte, hogy a lányok 30-30-cal végeztek, ahelyett, hogy sima 4-5 pontos megérdemelt győzelmünknek örülhettünk volna már, így következett a hosszabbítás.  

Ekkor azonban már az egész sportcsarnok zúgolódott, mert annyira egyértelmű  volt az amerikaiak reményeit életben tartó külső intervenció.

 A választás az amerikaiak privilégiuma volt ezúttal, és az edző természetesen Raymond Daniels-t küldte a hosszabbításra tatamira. Minderre Király Istvánnak egyetlen válasza lehetett: Mórádi Zsolt.  

Nem volt kétséges, hogy Európa és Amerika két legjobb pointfightere néz egymással farkasszemet! 

És bizony az volt a helyzet, hogy amint Gömbi jobb volt Daniels-nél az imént, Joe is jobban mozgott.

Be is köszönt mindjárt az elején két ponttal, amit a bírók természetesen nem adtak meg. A sportcsarnok ekkor már őrjöngött a csalódottságtól és a dühtől, mert amit a bírók csináltak, a sportág megcsúfolása volt.

Daniels így sem tudott Zsolti fölé kerekedni, de legalább az erős bírói segédletnek köszönhetően ,,kihúzta” a hosszabbítást döntetlennel.

32-32 volt az állás, következett az első találatig menő küzdelem, amelyben úgy gondolom, a játékvezetők feltették szégyenteljes produkciójukra a koronát, amikor egy ártatlan összegabalyodós jelenet végén Daniels-nek adták meg a győzelemhez szükséges pontot.  

A hangulat ekkor egy pillanatra forradalmivá vált a sportcsarnokban, ám a bírák és a szervezők jól tudták, a hangulat majdcsak elcsitul, a lényeg az, hogy a trónról le nem taszított amerikai szupercsapat jövőre is biztosan eljön majd az Irish Open-re.

Az amerikaiak szinte szégyenkezve sompolyogtak el a tatamiról, mi pedig legalább hat ponttal nyertük a meccset!

Este a bárban, maguk az amerikaiak is beismerték, hogy ezt a döntőt a KiralyTeam nyerte.

Azóta jó  néhány ismerősömmel volt szerencsém a világhálón összefutni, akik versenyzőként, vagy szurkolóként jelen voltak.

Ők jórészt olasz, angol vagy éppen német emberek, ráadásul nem udvarisakodást, hanem őszinte véleményüket kértem, és rendre ugyanazt a választ kaptam. Ezért ki merem jelenteni, a csapatversenyt mi nyertük meg, a kupa teljesen érdemtelenül került idén Amerikába, így a hét csepeli versenyző csak gratulációt érdemel! 

Szombaton következtek a férfi egyéni és a női Grand Champion küzdelmek. A mieinket azért erősen megviselték a szombati események, fizikailag és lelkileg egyaránt, ráadásul többen sérülésekkel küzdöttek. 

A férfiaknál 100 körüli indulói létszámok voltak, így a győzelemhez vezető  út nem ígérkezett rövidnek! 

Imi Tomi az egyik legnépesebb mezőnyben a 74 kg-ban bejutott a legjobb nyolc közé, addigra azonban válla annyira fájt, hogy nem tudta folytatni a küzdelmeket! 

Törpe az első  meccsén, kilenc pontos vezetésnél, beleszaladt ellenfele könyökébe. Négy fog szélességben szakadt fel a szája, és bár a küzdelmet minden áron folytatni akarta, a helyzetet reálisan és határozottan értékelve, Király István mester leparancsolta őt a tatamiról.Így számára is véget ért a torna. 

Ricsi szintén hihetetlen mezőnyben beverekedte magát a döntőbe 63 kg-ban, ekkor azonban majd három órás szünet következett számára, amiből képtelen volt megfelelően rákoncentrálni a döntőre. Ezt ő is jól tudta, és Andrea Lucchese ellen elveszített döntője után elnézést kért a mestertől, pedig azért ilyen menetelés után egyáltalán nem volt könnyű helyzetben, mentális fáradtsága részben érthető volt. 

Gömbi talán a legnagyobb indulói létszámú 69 kg-ban döbbeneteset alkotott. Végig sziporkázott, azt az oldalát mutatta, amely ellen senkinek sem volt ellenszere ezen a napon.

Volt úgy, hogy állt ellenfelével szemben, majd hirtelen csinált egy teljesen egyértelmű urakent, amely túl gyorsra sikeredett, így egyetlen bíró sem vette észre.

Az amerikaiak gyakran értetlenségüknek adtak hangot Király István mester felé, hogyan lehet valaki ilyen gyors.Gömbi szombaton nyilvánvalóvá tette mindenki számára az egyre kevésbé szubjektív bizonyosságot, ma ő a világon a leggyorsabb pointfighter. A döntőben az olasz de Marco-t verte simán.

A következő  nagy menetelőnk Mórádi Zsolti volt, aki a 79 kg-ban hihetetlen meggyőző  teljesítménnyel jutott el a döntőig.Helyzete azért is volt nehéz, mert érezhetően mindenki Joe-t akarta megverni. Mára ő amolyan emblematikus figura lett, aki legyőzi őt, az elmondhatja, hogy többé-kevésbé a világ legjobbját verte meg. Már ha elmondhatja, mert ezen a napon ez nem sikerült senkinek.

Pedig a döntője izgalmasnak ígérkezett, hiszen az a Robbie McMenamy volt az ellenfele, akin egyrészt a VB-n nagyon nehezen jutott túl, másrészt az írnek nem kis önbizalmat adhatott, hogy egy fél órával a 79 kg döntője előtt, a 84 kg döntőjében győzedelmeskedett a legjobbnak tartott Raymond Daniels ellen.

Így az ír arra gondolhatott, ha már legyőzte az USA legjobbját, jöjjön Európa top-fightere.

Csakhogy Zsolti hihetetlen koncentrációval, még csak véletlenül sem elkövetve majdnem végzetessé váló lignanói hibáját, egyetlen pillanatig sem adott esély McMenamy-nak. 5-6 ponttal simán verte, a második aranyunkat begyűjtve ezzel!

A mester egyébként külön kiemelte, hogy végigkövetve Joe pályafutását, sajátosságaival együtt jól észrevehető volt a tinédzser Mórádi Zsolt, majd később az ifjú Mórádi Zsolt, és mostanában rendre kezd megjelenni az a férfi Mórádi Zsolt, aki irgalmat nem ismerő módon csapja szét ellenfeleit. Nagyon elégedett volt Király István a fiatal csepeli munkájával! 

A férfiaknál tehát aki végig tatamin tudott maradni, az ezüstnél alább nem adta.

A nap tartogatott még egy fantasztikus sikert Csepel számára, hiszen a női Grand Champion (súlycsoportok nélküli) küzdelmek minden rekordot megdöntő, 100 fő körüli indulói között, Kondár Anna és Szendrei Barbara beverekedte magát a legjobb négy versenyző közé!

A másik két résztvevő Gloria de Bei és Luisa Gullotti egyaránt olasz versenyzők, és most sajnos a két olasz örülhetett, mert az addigra már szélsőségesen gyenge állapotba került Kondár Panni vereséget szenvedett az egyik elődöntőben Gullottitól, míg Babát de Bei búcsúztatta a másik ágon.  

Azért a két elődöntő nagyon különböző értéket hordozott, hiszen míg Panni vereségének csakis állapota lehetett magyarázata, így ennek a mérkőzésnek nem volt konzekvenciája. Szendrei Barbara, aki gyakorlatilag megismételte a VB döntőt de Bei-jel, most csak egyetlen ponttal kapott ki az olasztól, és Király István mester külön kiemelte, hogy mostanra Baba nagyon közel került Gloria de Bei-hez, a Lignano-ban tetten ért különbség kettejük között mára minimálisra csökkent.Gratulálunk mindkét lánynak a bronzéremhez! 
Vasárnapra a női egyéni és a férfi Grand Champion küzdelmek maradtak.

Panni már el sem tudott indulni, így a lányoknál Baba maradt talpon csak a 60 kg-ban.68 induló  között ismét eljutott a legjobb négyig, az ellenfele ott ismét Gloria de Bei volt. A mérkőzés tán még az előző napinál is izgalmasabb és szorosabb volt, fej-fej mellett haladtak a felek egészen a végéig. Az utolsó öt másodperben egy hirtelen megindulás következtében Gloria ért el pontot és nyert. Így Baba ezüst, de ismét nagyon közel került az olasz legyőzéséhez!

Király István Baba remek koncentrációkészsége mellett ütemérzékének további javulását is kiemelte. Baba alig egy éve tudott munkába állni hosszú sérülés után, sajnos lábát még mindig csak fogadó rúgásokra tudja jórészt használni, mégis a körülmények tükrében nagyon jó úton halad. 

A férfiak Grand Champion küzdelmei idén viszonylag kevés örömöt, inkább sérüléseket és sok bosszúságot okoztak. Törpe, Imi Tomi már nem voltak az indulók között, sőt sajnos Mórádi Zsolti sem tudta vállalni a játékot, mert az előző napon, a McMenamy elleni mérkőzésének utolsó pillanataiban olyan sérülést szenvedett, amelyre a 8-10 órás rápihenés, nem regenerációt, hanem további súlyosbodást hozott.Így Joe nagy lelki gyötrelmek között úgy döntött, nem teszi egészségét kockára és visszalépett a küzdelmektől.

El lehet képzelni, hogy milyen megkönnyebbülést jelentett mindez jó néhány harcosnak, köztük éppen Raymond Daniels-nek, akinek szerintem már így is volt néhány álmatlan éjszakája Joe miatt az Irish Open előtt. 

Így két indulónk maradt, Ricsi és Gömbi. 

Mindketten bejutottak a legjobb 16 közé, ott sajnos Ricsi egy igen ügyes ellenféllel szemben alulmaradt, bár azt mindenképpen el kell mondani, hogy Ricsi a nap folyamán egy olyan találatot produkált, amellyel a best kick of the day díjat nyerte el. Gömbi pedig a legjobb nyolc között megkapta azt a Felton-t, aki nyilvánvalóan az utolsó lehetőséget jelentette a bírák számára, hogy kiejtség Gömbit, nehogy Daniels-nek ismét az immáron egy évvel rutinosabb és jobb csepelivel kelljen megküzdenie a döntőben.

Nem is érdemes a mérkőzésről túl sokat írni, szégyene volt a kick-box-nak. Gömbi minden találatánál a bírák valami kifogással éltek (nyújtva volt a kar, lecsúszott a találat, rossz helyen ért fejvédőt, stb), mindig volt ideológia, hogy miért nem kapja meg a pontot.

Így teljesen méltatlan körülmények között Gömbi egy ponttal vereséget szenvedett, és később az események a bírákat igazolták, hiszen a döntőben Felton ki is kapott Daniels-től, így az amerikai megszerezte újabb Irish Open Grand Champion címét, van rá esély, hogy jövőre is elmegy Dublinba. 

Mindez kissé  méltatlan befejezése volt egy amúgy nagyszerű tornának, amely így is csapatunk eddigi legeredményesebb Irish Open szereplését hozta, hiszen a két arany, két ezüst, négy bronz igazán nagyszerű eredmény 7 versenyzőtől, akik közül ráadásul jó néhányan betegség vagy éppen sérülés miatt nem tudtak egyes kategóriákban elindulni, vagy meccseiket végig játszani.

Harcosaink igen népszerűek voltak a részvevők körében, ismét erőteljesen sikerült a KiralyTeam nevet plántálni a tengerentúli agyakban! 

Gratulálunk a jó szerepléshez!