Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Csoknyai László bronzérmes lett Bécsben
judoinfo
2010. február 17., szerda 10:23
Szép magyar sikerrel ért véget a bécsi férfi dzsúdó Világkupa, ugyanis a 81 kilogrammos paksi Csoknyai László remek teljesítményt nyújtva bronzérmet szerzett.

Jobban ment vasárnap a mieinknek az osztrák fővárosban, a bécsi Világkupa-viadalon elsősorban a 81 kilósok hozták a győzelmeket, rajtuk kívül egyedül Hadfi Dániel (Honvéd-Kipszer) tudott nyerni egy meccset, de Európa-bajnokunkat a francia Clement a nyolcaddöntőben búcsúztatta. A 81 kilósoknál mindhárom indulónk hozta az első két meccsét, s ez mindenképpen dicséretes. Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipszer) a svájci Wellenreitert és az osztrák Schirnhofert is ipponnal verte, a legjobb nyolc közé jutásért azonban a japán Nakai az útját állta. A szegedi Bürgés Milán a cseh Kopeckyt ipponnal, a svájci Jaques-t pedig vazarival győzte le, őt a világbajnoki bronzérmes azeri Radzsabli állította meg, ugyancsak a nyolcaddöntőben. A paksi Csoknyai László a sorsolásnak köszönhetően erőnyerő volt, a második fordulóban így pihenten csaphatott össze a francia Baratával, akit három jukó után ipponnal vert. A harmadik körben a japán Nisioka következett, aki ugyancsak ipponnal kapott ki a magyar dzsúdóstól.

Az Atomerőmű SE versenyzője lett így a bécsi Világkupa egyetlen magyar helyezettje, már csak az volt a kérdés, hányadik helyen zár. A negyeddöntőben egy régi ismerős, Francesco Bruyere volt az ellenfele, az olasz dzsúdós még 73 kilósként volt világbajnoki ezüstérmes, a kairói döntőt éppen Csoknyai klubtársa, Braun Ákos ellen veszítette el. Bruyere ezúttal győztesként jöhetett le a tatamiról, vazarival nyert Csoknyai László ellen, így a paksi versenyző a vigaszágon kapott javítási lehetőséget. Ellenfele, a cseh Jaromir Musil kénytelen volt fejet hajtani előtte, ez pedig azt jelentette, hogy a magyar dzsúdós a bronzéremért léphetett szőnyegre. Az orosz Habacsirov ellen két intéssel szerzett vezetést és ez a jukónyi előny elégnek is bizonyult: Csoknyai László felállhatott a Világkupa-dobogó harmadik fokára!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek

cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier