Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Csütörtökön összecsapnak a férfi négyesek
Magyar Kajak-Kenu Szövetség
2011. június 09., csütörtök 08:40
Az idei második Eb és vb-válogató már csütörtökön elkezdődik, hiszen ezen a napon rendezik meg a férfi kajak négyesek versenyét a Maty-éren. Az előzetes nevezések alapján 4 egység száll harcba a kvalifikációért, és többek között Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos is megpróbálkozik a csapathajós részvétellel.

Izgalmakban nem lesz hiány ezen a hétvégén sem, hiszen most rendezik meg a második Eb és vb-válogatót a Maty-éren. A férfi kajak szakág rajongóinak már csütörtökön érdemes lesz kilátogatni a verseny helyszínére, mert délután öt órakor a négyesek mérkőznek meg a belgrádi Eb-indulásért. Storcz Botond szövetségi kapitány a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely összetételű egységet jelölte ki kapitányi hajónak, amelynek 3 kihívóval kell szembenéznie ezen a viadalon. És hogy miért döntött Storcz Botond emellett a négyes mellett?

"Köztudott, hogy már tavaly ősszel megkezdtük a csapathajók építését, ám a racicei Világkupán nem kaptunk megnyugtató visszajelzéseket arról, hogy jó irányba haladunk - mondta Storcz Botond. - A Vk-t megelőzően Kucsera Gábor betegsége miatt egy kicsit át kellett variálni az egységet, amelyben Dombi Rudolf lett a vezérevezős. Racicében ez a csapathajó a tizedik helyet szerezte meg, a másik magyar egység, az MTK-s fiatalok hatodikak lettek. Az augusztusi szegedi MOL olimpiai kvalifikációs világbajnokságon elég kiélezett csatára lehet számítani, hiszen az első nyolc hely, illetve ha három kontinensről jön össze a döntő mezőnye, az első tíz hely ad kvótát. Úgy ítéltem meg, mindenképpen változtatni kell, s érzésem szerint ez az egység elég erős lehet ahhoz, hogy versenyben legyen a világ legjobbjaival. Néhány héttel ezelőtt Kammerer Zoltánnal és Vereckei Ákossal elbeszélgettünk az idei lehetőségeikről."

"A Racicében megszerzett hetedik helyükkel ők sem voltak elégedettek, így ők is a négyest tekintik fő versenyszámuknak, ettől függetlenül elindulnak párosban is a hétvégi válogatón. A nevezések alapján azt mondhatom: sok jó egység száll majd harcba ezen a versenyen, így kíváncsian várom, hogy milyen eredmény születik. Amelyik egység győz, az képviselheti a magyar színeket a belgrádi Európa-bajnokságon, ám amennyiben a kontinensviadalon elért eredménnyel nem leszek elégedett, lehetőségem lesz arra, hogy a magyar bajnokság idejére kiírjak egy világbajnoki válogatót is.”

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier