Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Döntőben a magyar férfi indulók
MTI
2010. március 05., péntek 09:28
Mindkét magyar bejutott a férfiverseny szombati döntőjébe az öttusázók idei első Világkupa-versenyén, a mexikói Playa del Carmenben.

Kállai Ákos csapatvezető pénteki tájékoztatása szerint az 52 indulót két csoportba osztották be, Tibolya Péter és Marosi Ádám az 1-esbe került. Tibolya 2:13.38 perces úszással kezdett, majd remek, 1072 pontos vívással folytatta szereplését, így a kombinált számnak másodikként vághatott neki, s végül könnyedén, hetedikként célba érve lépett tovább. Az egyéni világbajnoki címvédő Marosi 2:06.22 perccel csapott a célba 200 méteren, a vívás viszont nem jött össze neki, csak 784 pontot szedett össze, emiatt számára a lövészetes futásnak is maradt tétje.

Végül 12:18 perces eredménnyel a 16. helyen ért célba. Tibolya 12:52 alatt teljesítette a 3000 métert. Csoportonként az első 18 szerepelhet a magyar idő szerint vasárnap hajnalban véget érő fináléban. A női versenyben - melyben részt vesz Tóth Adrienn és Cseh Krisztina is - nem rendeznek selejtezőt. A döntő vasárnap, illetve közép-európai idő szerint részben hétfőn lesz.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier