|
Doppingoltak a Puskásék ellen vb-t nyert német focisták
origo.hu
2010. oktober 27., szerda 11:42
Hétfőn tette közzé a Lipcsei Egyetem a dopping és a német sport kapcsolatát kutató tanulmányát, mely szerint az 1954-ben focivébét nyert válogatott több tagja pervitin-injekciót kapott, írja a krone.at.
A németek óriási meglepetésre 3-2-re verték a jóval esélyesebb magyarokat az 1954-es futballvébé berni döntőjében. A több egyetem segítségével zajló kutatás futballal kapcsolatos részét a berlini Humboldt Egyetemen végezték, ahol kiderült: a német csapat masszőrje pervitint adott több játékosnak, akik azt hitték, C-vitamint kapnak. A teljesítményt és a koncentrációt fokozó pervitint már a második világháborúban is használták a német katonák. A tanulmány szerint az amfetamin-kutatások megszakítás nélkül folytatódtak a háború utáni NSZK-ban, és az élsportban is alkalmazták a szereket. A doppingvád nem először merül fel az ellenféllel kapcsolatban, 2004-ben is Németországban röppentek fel ilyen hírek. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat játékosa akkor azt mondta, már a vb után hallott a doppingvádakról. "Úgy tartja a mondás, nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. A döntő után egy-két évvel felmerült, hogy esetleg a németek doppingoltak, mivel feltűnést keltett, hogy néhány játékosuk kórházba került. De ez azután feledésbe merült, egyrészt, mert az ember nem szeret vádaskodni, másrészt azt mondhatták volna nekünk, hogy savanyú a szőlő" - fogalmazott akkor.
Pajor-Gyulai László, a Magyar Labdarúgó Szövetség kommunikációs vezetője az [origo] érdeklődésére elmondta, a téma egyelőre nem került az MLSZ napirendjére. "Egyelőre olyan friss, hivatalos megerősítés nélküli, csupán sajtóban megjelent információ ez, hogy érdemben nem foglalkozhatunk vele. Kérdés, 56 év után egyáltalán lehet-e ezzel kezdeni valamit?" Az egyetemek a Német Olimpiai Bizottsággal és a Sporttudományok Szövetségi Intézetével közösen folytatott kutatásához 450 ezer eurós támogatást kaptak tavaly júliusban. A kutatás célja a német sport és a dopping kapcsolatának feltárása 1950-től napjainkig. A most lezárult első fázisban az NSZK múltját tárták fel, jövőre, a második fázisban az NDK kerül sorra.
Ha valóban pervitin nevű ajzószerrel doppingolták a német futballistákat, akkor is kétséges, büntethető lenne-e ennyi év után a válogatott, hiszen a szer akkor - tiltólista és doppingellenes harc híján - nem volt tiltott. A doppingolás elleni küzdelem első nagy lépése 1960-ban történt, amikor az Európa Tanács javaslatot nyújtott be a sportban használt doppingszerek ellen. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1963-ban állította össze először a tiltott listát, amely meghatározta a versenyeken, versenyeken kívül és bizonyos sportágakban tiltott szerek és módszerek körét. Az első doppingellenes törvényt 1963-ban Franciaországban hozták, Belgium 1965-ben csatlakozott. 1967-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) létrehozta a NOB orvosi albizottságát, egy évvel később az 1968-as mexikói nyári, és a grenoble-i téli olimpián első alkalommal végeznek vizsgálatokat.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Bebe, Puskás Peti, tüntetés, állatvédők, Cristiano Ronaldo, Puskás Ferenc, bajnoki gól, bajnok, puskás peti, eurovízió, dalfesztivál, Eurovízió, Dalfesztivál, jelöltek, dalok, okostelefon, korosztályok, használat, Viva teleton, SP, Tóth Gabi, állatvédelem, érzékeny, Öcsi, elhunyt, emlék, Aranycsapat, vlógatott, búcsú, meccs, futball, puskás stadion, puskás ferenc, hagyaték, felcsút, rajongók, facebook, puskás ferenc stadion, újáépítés, sport, magyar, stadion, új, halál, puskás ferenc, lánya, foci, trokán nóra, kerítő, esküvő, tanú, átépítés, szijjártó péter, egervári sándor, válogatott, finn, gera zoltán, foci, Eb, selejtező, finnek, magyarok, jegyek, futás, rákkutatás, énekes, gyerek, Szorcsik Viktória, sziget, házasság, Magyarország, Izland, edzés, Puskás Ferenc stadion, vasas, roma, szülinap, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|