|
Eb-selejtezők: az olaszok nem fogadják el az újrajátszást
MTI
2010. oktober 18., hétfő 15:49
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) szerint nem fogadható el, hogy újrajátsszák a múlt kedden szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt, szerbek elleni Európa-bajnoki selejtezőt.
Antonello Valentini, a FIGC főtitkára hétfőn úgy fogalmazott, hogy ha elfogadnák a szerbek erre vonatkozó felvetését, az egy ajándék lenne a szerb válogatottnak. A genovai találkozót a vendéghuligánok miatt nem lehetett megrendezni. A drukkerek már napközben összecsaptak a rendőrökkel, és saját csapatuk buszát is megdobálták. Nézőtéri rendbontás miatt eleve később kezdődött a meccs, amit aztán a 6. percben - a pirotechnikai eszközök bedobálása miatt - idő előtt le kellett fújni. A rendbontásban 16 ember megsérült, a genovai polgármesteri hivatal legalább 80 ezer euróra (22,4 millió forint) becsülte a városban keletkezett károkat. A Politika című szerb újság értesülése szerint két drogbáró 200 ezer eurót fizetett 60 szerb szurkolónak, hogy botrányt okozzanak Genovában.
A randalírozók közül nyolc ember, köztük a főkolompos, a mérkőzés alatt fekete csuklyával a fején a kerítés tetején pózoló, agyontetovált Ivan Bogdanov - a legnépszerűbb szerbiai futballklub, a Crvena Zvezda egyik szurkolói csoportjának 29 éves vezetője - Olaszországban van őrizetben.
Az olaszok szerint őket nem terheli felelősség. Az európai szövetség még októberben dönthet az ügyben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
foci, eb, selejtező, válogatott, futball, Magyarország, Izland, meccs, mocsai lajos, kézilabda, férfi, Kádár Tamás, Egervári Sándor, Hajnal Tamás, Egervári sándor, huszti szabolcs, kosárlabda, Egervári, vb, részvétel, kezilabda, ausztria, interwetten, Foci, FIFA, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, kilakoltatás, tüntetés, facebook, levél, vírus, bkv, tolvaj, kábel, szerszám, lebegő ágy, otthon, windows, gyors, microsoft, marian cozma, gyilkosság, garázdaság, Sziget, belépőjegy, áfakulcs, fesztivál, kupon, támogatás, paralimpia, úszó, debrecen, arany,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|