Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Egy évre eltiltották a doppingvétséget elkövető hokisokat
MTI
2010. március 24., szerda 13:48
Egyéves, 2011. március 17-ig szóló eltiltással sújtotta a hazai jégkorongszövetség fegyelmi bizottsága a doppingvétségen ért Erdélyi Pétert és Hetler Ádámot.

A még nem jogerős ítélet ellen a dunaújvárosi Erdélyi és az Újpesttől a héten távozott Hetler is fellebbez.A múlt héten derült ki, hogy Erdélyi és Hetler vizeletében doppinglistás szert találtak. Egyikük sem kérte a második, úgynevezett B próbát, elismerték, hogy hibáztak, mert nem voltak elég körültekintőek, de hangsúlyozták: nem tudatosan került szervezetükbe a tiltott anyag. Hetler táplálék-kiegészítőt fogyasztott, míg Erdélyiről annyit tudni, hogy nem teljesítmény-növelőt szedett. Erdélyi és Hetler nem tagja a válogatott keretnek. Hetler megjegyezte: a szer megvásárlása előtt utánajárt annak, hogy a készítmény tartalmaz-e tiltott anyagot, de a termék prospektusa szerint a hatóanyagok legálisak.

"Akaratomon kívül jutott a szervezetembe a szer. Szeretném, ha nem kellene a következő szezont teljesen kihagynom, ezért fellebbezek" - mondta az MTI-nek Hetler, aki nem a doppingeset miatt nem hosszabbít szerződést az Újpesttel. Erdélyi sem fogadja el az elsőfokú ítéletet.A két hokistól a február 16-i Újpest-Dunaújváros bajnoki mérkőzés után vettek vért és vizeletet a Magyar Antidopping Csoport munkatársai.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier