Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Éjszakai autóverseny London utcáin
telesport.hu
2010. augusztus 09., hétfő 11:11
A helyi önkormányzat tehetetlen, a lakók London polgármesteréhez juttatták el panaszukat

Az elegáns Knightsbridge kerület, a Harrods környékén  napközben is elviselhetetlenül zajos a hatalmas gépkocsi forgalomtól, hiszen itt vezet el a délnyugati térségből London központjába tartó forgalmas főút. Ám amióta a katari uralkodócsalád egyik tagja májusban megvette az áruházat, az éjszaka is pokollá, ahogyan a környékbeliek fogalmaznak "a 24 órás Le Mans-i autóverseny" startvonalává vált a térségben.

Hajnali háromig Bugattik, Ferrarik és Lamborghinik bömbölnek az utcákon, ahol az ingatlanárak 1 millió fontnál (321 millió forint) kezdődnek. A bűnösök azok a gazdag közel-keleti fiatalok, akik találkozópontként használják a térséget, hogy megmutassák egymásnak mire képesek újdonsült játékaik.

A lakók most megelégelték az éjszaki zajt, és kampáncsoportba tömörülve eljuttaták panaszukat Boris Johnson londoni polgármesternek, mivel a rendőrség és a helyi önkormányzat tehetetlen. A katari, a szaúd-arábiai és az egyesült arab emírségeki nagykövetségre is elküldték panaszaikat.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier