|
Elődöntősek a női polósaink
hir24.hu
2012. január 25., szerda 14:00
A spanyolok elleni 11-9-es győzelemmel bejutottunk az Európa-Bajnokságon a legjobb négy közé.
A férfi válogatott után a női csapatunk is bejutott a legjobb négy közé az eindhoveni Európa-bajnokságon. Merész András együttese csoportmásodikként negyeddöntőre kényszerült, az ellenfél a spanyol együttes volt.
Gólgazdag volt az első negyed, 2-2 után sikerült elhúznunk, az első negyed végén már három találat volt a különbség a magyarok javára.
Sokszor kerültünk emberhátrányba, de jól védekeztünk, Bolonyai ismét remekül védett, a meccs felénél pedig már 8-3-ra vezetett a magyar válogatott.
Nehéz volt elképzelni a játék alapján, hogy a spanyoloknak még van visszaút a meccsen, és végül nem is fenyegette veszély Drávuczék sikerét. Igaz, kissé talán fáradni kezdtek a mieink, játékunk a meccs második felében már nem volt olyan hatékony, de az előnyt nem tékozoltuk el.
A végén már nem erőltettük túlságosan a támadásokat, a spanyolok közelebb lopóztak, végül 11-9-re nyertek a Merész-lányok.
Visszavágtunk tehát a spanyoloknak a junior világbajnoki döntőben elszenvedett tavalyi vereségért, és a magyar csapat már készülhet a csütörtöki, 18 órától kezdődő elődöntőre a világbajnok görög válogatott elle
Nem mellékesen a mostani sikerrel Magyarország biztosította a helyét az áprilisi, trieszti olimpiai kvalifikációs tornán.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kézilabda, london, olimpia, vízilabda-válogatott, vereség, vízilabda, merész-lányok, győzelem, Vízilabda, Eb, gólkirály, Keszthelyi Rita, magyar-görög, női vízilabda, vízilanda, női válogatott, Kanada Kupa, válogatott, női, sanghaj, világbajnokság, pólóválogatott, eredmény, csoportharmadik, vb, bajnokság, vizilabda, Merész András, kapitány, edző, menesztették, magyarország, világkupa, sport, kanada, kupa, olaszorszag,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|