Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hamilton első helyről startolhat
2008. oktober 11., szombat 21:00
A Mclaren pilótája elégedett-

Lewis Hamilton első helyről startolhat a vasárnapi futamon, míg legnagyobb riválisa, Felipe Massa csak az ötödik rajtpozíciót szerezte meg szombaton. „Nagyon szeretem Fudzsit, gyönyörű a táj, finomak az ételek, és a versenyzés is jól megy ezen a pályán” – mondt Lewis Hamilton.
„Az utolsó körben mindhárom szektorban olyan időt mentem, amilyet elterveztem, és nagyon örülök, hogy ez elég volt a pole pozíció megszerzéséhez. Bízom benne, hogy holnap is folytatni tudom a jó szereplést” – tette hozzá a McLaren pilótája.
A vb-pontversenyben vezető brit egyébként tavaly a futamot is megnyerte Fudzsiban, így nem csoda, hogy megszerette ezt a ringet.
Hogy az időmérőn második helyen végző Kimi Räikkönen mennyire kedveli ezt az aszfaltcsíkot, nem tudni, mindenesetre a szombati produkciójával elégedett volt.

 

„Nehéz időmérőn vagyunk túl, sok problémánk volt a beállításokkal, ezért jó eredménynek tartom a második helyet” – fogalmazott a tréning után a Ferrari finn versenyzője, aki remeklésével talán egy kicsit Bernie Ecclestone pénteki, bíráló szavaira is válaszolt.
A sajtótájékoztató másik finn szereplője, a harmadik helyen záró Heikki Kovalainen arról beszélt, hogy reméli, ezúttal nemcsak az edzésen, hanem a versenyen is jól megy neki, hiszen legutóbb Szingapúrban csupán a 10. helyen ért célba.
Az időmérő legnagyobb vesztese, a vb-pontrangsorban második Felipe Massa nem vett rész a tréning utáni sajtótájékoztatón, bár lehet, hogy ötödik pozíciója után nem is kívánt beszélni senkivel…

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier