|
Hat magyar judós a Top10-ben a világranglistán
judoinfo.hu
2011. január 24., hétfő 11:00
Továbbra is harminckét magyar judóst jegyeznek a világranglistán, amelyet az elmúlt huszonnégy hónap legrangosabb versenyei alapján állít össze a Nemzetközi Judószövetség.
A mieink közül már hosszú ideje Mészáros Anett áll a legjobb pozícióban, a Honvéd-Kipex kétszeres világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok versenyzője a francia Decosse mögött a második helyen áll a 70 kilogrammos súlycsoportban.
Ami az olimpiai kvalifikációt illeti, ugyancsak Mészáros Anett áll a mieink közül a legjobban, eddig 640 pontot gyűjtött, amivel a hatodik helyen áll súlycsoportjának legjobbjai között a londoni versenyfutásban.
Már hosszabb ideje a világbajnoki és Eb-bronzérmes Karakas Hedvig a második számú magyar judós a világranglista alapján, a Miskolci VSC csillagát a negyedik helyen jegyzik, ő 420 pontot gyűjtött eddig Londonra, ezzel az ötödik legjobb az olimpiai kvalifikációt illetően az 57 kilogrammosok között.
Pillanatnyilag a hatodik helyen áll a háromszoros világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok Ungvári Miklós, az MTK-Erzsébetváros klasszisa londoni szempontból 436 pontnál jár, ez a hetedik helyre jó a 66 kilós kvalifikációs rangsorban.
Három judósunkat is a nyolcadik helyre rangsorolták súlycsoportjában, közülük Ungvári Attila a legutóbbi versenyek után lépett előre. A Restart-Ceglédi VSE Európa-bajnoki bronzérmese 480 londoni pontot gyűjtött, ő hatodik olimpiai szempontból.
A nehézsúlyú Bor Barna (Paksi Atomerőmű SE) Moszkva óta nem versenyezhetett, ennek ellenére az Eb-ezüstérmes továbbra is az élboly masszív tagja, s a maga négyszáz pontjával az olimpiai kvalifikációban is jól áll, csak hatan gyűjtöttek ennél több pontot a kvótákért zajló küzdelem első negyedében.
A 48 kilogrammosoknál Csernoviczki Éva hosszú kényszerpihenő után tért vissza a legjobbak közé, s az Ippon Judo Tatabánya kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmese gyorsan 340-re gyarapította pontjainak számát. Ezzel „csak” a tizennegyedik helyen áll a rangsorban, de többen is azonos nemzet beliek előtte, vagyis a pozíciója mindenképpen kvótát érne, ha a sorozat ma zárulna.
Bár egy hellyel még mindig kiszorul a Top10-ből, a közvetlen élvonalba tartozik a KSI SE Európa-bajnoka, Joó Abigél is, aki a 78 kilósok között máris 480 olimpiai kvalifikációs pontot gyűjtött, ezzel hetedik, ha csak a Londonra érvényes pontokat tekintjük.
Mint ismeretes, Londonban a 2010 májusától 2012 április végéig tartó olimpiai kvalifikációs sorozat alapján a férfiaknál a súlycsoportok első 22, a nőknél az első 14 helyezettje szerez automatikus indulási jogot (természetesen minden országból csak a legmagasabban jegyzett sportoló eredménye számít majd a kvótáknál).
Ezen kívül a kontinentális szövetségek is adhatnak néhány rajtengedélyt, s végül a Nemzetközi Judószövetség is rendelkezik majd szabadkártyák felett.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kvalifikáció, farkas bálint, judo, liverpool, karakas hedvig, olimpia, verseny, dzsúdó, sztárok, paks, jótékonyság, árverés, érem, tóth krisztián, világkupa, bronz, Polyák Krisztina, joó abigél, ezüstérem, dobogó, bukarest, bor barna, dopping, taraba, poligráf, vizsgálat, ungvári attila, minta, győzelem, sport, london, felkészülés, támogatás, kupa, ezüst, varsó, grand prix, Baczkó Bernadett, czene attila, grand slam, párizs, viadal, kovács antal, hadfi dániel, bronzérem, mészáros anett, legjobb, kína, kongresszus, EB, bajnokság, dzsudo, kairo,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|