Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hátrányból felállva vertük Szerbiát
hir24.hu
2011. november 04., péntek 12:33
A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-25-re nyert a házigazda szerb csapat ellen a Négy Nemzet Tornájának csütörtöki nyitómérkőzésén.

Az első félidőben 4-4-ig fej fej mellett haladt a két csapat, ám ezt követően sorozatban négyszer volt eredményes a veszprémi Vujinnal megerősített hazai együttes. A magyarok nem törtek meg, és 10-9-nél már a Mocsai-csapatnál volt az előny, melyet aztán a szünetig nem is engedett ki a kezéből.

A fordulást követően egy emberelőny kivédekezése után 21-17-re elléptek a magyarok. A szerbek a hajrában már alig fejtettek ki ellenállást, így a vége sima siker lett.

Szikra-Mezey Csaba technikai vezető elmondta, a szervezés még nem tökéletes, például elfelejtettek szólni a meccs előtti értekezleten, hogy a televíziós közvetítés miatt félidőnként mindkét csapat két-két időkéréssel rendelkezik, ráadásul a statisztikákra egy kicsit várni kellett.

"A bírók is megfújták a hazai pályát, de elbírtuk, mert főleg a második félidőben fantasztikusan játszott a csapat. Tatai parádésan védett, 50 százalék fölötti teljesítményre volt képes, Zubai pedig nagyon élt a szerb védőfalban. Igazából mindenki hozzátett valamit a sikerhez" – mondta Szikra-Mezey Csaba.

A viadalon nemcsak a négy résztvevő, hanem a januári Európa-bajnokság három helyszíne is "vizsgázik."

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier