|
Kajak-kenu vb - Könnyedén léptek a középfutamba
MTI
2011. augusztus 19., péntek 13:19
A Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakpáros bejutott a szombati döntőbe 500 m-en a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A többi, pénteken délelőtt vízre szállt magyar egység a középfutamban folytathatja szereplését.
A program a fél kilométeres előfutamokkal rajtolt, a hazaiak közül elsőként - néhány perccel nyolc óra után - az Európa-bajnok Kozák Danuta szállt vízre. A Domino Honvéd kajakosa esélyeshez méltóan nyerte versenyét, és könnyedén lépett tovább a középfutamba. "Jó kis ébresztő volt, bár nekem nincs gondom a korai versenyekkel. Az zavar egy kicsit, hogy mostanában fáj a fejem, nem tudom mitől, de remélem, a döntőkre ez is elmúlik majd. Ma okosan kell versenyeznem, mert délután a négyessel is döntőzünk. De az az igazság, hogy egyesben nem sokat tudok tartalékolni a középfutamban, hiszen csak az első kettő megy majd tovább a fináléba" - mondta a parton a 24 esztendős Kozák.
A férfiak hasonló számában a vb-újonc Kugler Attila egy második hellyel mutatkozott be, míg a mindössze 18 éves, ifjúsági világbajnok kenus, Korisánszky Dávid győzelemmel debütált a felnőttek között - mindketten a középfutamban folytathatják. A délelőtti műsor során egyedül férfi K-2 500 m-en lehetett egyenes ágon a fináléba kerülni (egy első hellyel), s Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai, Tóth és Kulifai éltek is a lehetőséggel: némi meglepetésre minden riválist maguk mögé utasítottak, és így "megspórolták maguknak" a középfutamot."A rajton még van mit csiszolnunk, a hajránk azonban nagyon jó, bár 120 méterrel a vége előtt akkorát billentünk, hogy azt hittem, Tominál valami nagy gond van. Boldog vagyok, hogy ezt így megcsináltuk. Hogy mit várok magunktól? Bevállalósak vagyunk: a dobogóban reménykedünk" - fogalmazott Tóth Dávid.
A nők ezen számában a rutin és a fiatalság kombinációja, a friss Eb-győztes Kovács Katalin és Csipes Tamara párosa egy hajó előnnyel nyerte futamát. Ezer méteren a Széles Gábor, Nagy Péter kenu kettes negyedikként, míg a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely összeállítású kajaknégyes az oroszoktól centiméterekkel lemaradva, másodikként ért célba, s kvalifikálta magát a még dél előtt kezdődő középfutamokba.
Később:
500 m-es középfutamok (férfi K-1, C-1 és női K-1, K-2, C-2) 11:20 ó
1000 m-es középfutamok (férfi C-2, K-4) 12:55 ó
döntők 16 ó (férfi C-2 500 m, női K-1 1000 m, férfi K-1 1000 m, férfi C-1 1000 m, női K-4 500 m, női K-2 1000 m, férfi K-2 1000 m, férfi C-4 1000 m)
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
olimpia, arany, érem, jólás, London, kajak-kenu, london, janics natasa, edző, utód, fábiánné rozsnyói katalin, kajak, kenu, kvóta, vb, szingapúr, dopping, pozitív, vizsgálat, utánpótlás, kapitány, verseny, aranyérem, győzelem, sport, döntő, Brigit Fischer, magyarok, világbajnokság, hőségriadó, Szeged, döntős, rajt, gálaműsor, storcz botond, ifi, légi, veres zoltán, tüzijáték, kenu, négyes, vajda attila, betegség, para, maty-ér, átadták, átépítés, szeged, nevezés,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|