|
Karacs legyőzte Bregyt
MTI
2009. augusztus 30., vasárnap 09:58
Karacs Attila, a legjobb magyar K-1-es harcos legyőzte svájci Európa-bajnok ellenfelét, Björn Bregyt a szombat késő éjszakába hajló küzdősportgálán,amelyet a Papp László Budapest Sportarénában rendeztek meg.
Jóllehet a gálát záró nehézsúlyú összecsapás nem volt címmérkőzés, hatalmas érdeklődés nyilvánult meg iránta, jellemző módon az este 6 órától zajló eseményen erre az ütközetre telt meg teljesen acsarnok. A Hun becenévre hallgató magyar – aki már a pénteki mérlegelésen kis híján összetűzésbe került a 2 méternél is magasabb, valóságos izomhegynek számító svájci ellenfelével – igazolta a küzdősportos tételt, amely szerint nem minden a méret, mert taktikus, ugyanakkor a hatékony ütéseket és rúgásokat sem nélkülöző harcmodorával, a riválist gyakorta feltartóztató közbeszúrásaival végig uralta a meccset, és végül is egyértelmű pontozással nyert Bregy ellen. Az It,s Showtime elnevezésű utazó cirkusz budapesti állomásán a 17 mérkőzésből álló programból kiemelkedett még a - kisebb súlycsoportokról lévén szó, a K-1 Max kategóriában rendezett –világbajnoki címért kiírt két ütközet, amely egyformán nagy küzdelmet hozott. Egyiknek ráadásul magyar érdekeltje is volt Rácz Dénes személyében, aki hősiesen helytállt Malvin Manhoeffal, a 86 kilósok mezőnyében a világ egyik legjobbjának számító hollanddal szemben. Manhoef végül a 3. menetben tudott felülkerekedni technikai KO-val a magyar versenyzőn, így övé lett a vb-cím. A másik, szintén ötmenetesre kiírt összecsapáson 77 kilogrammban a fehérorosz Dmitrij Sakuta szikrázó csatában védte meg címét a francia Gregory Choplin ellen. Az este erőteljes füttykoncertet hozó meccsén 70 kg-ban az örmény világklasszis Gago Drago nyert ugyan Szücs Barnával szemben, méghozzá egy negyedik, úgynevezett extramenetben, egy térdrúgástkövetően technikai KO-val, ám a publikum igazságtalannak ítélte a ráadást, úgy látva, hogy három menet alapján nem döntetlen volt a meccs, hanem azt már a hosszabbítás előtt megnyerte a magyar harcos. A pontozók azonban másként gondolták.
A földharcot is megengedő MMA-ben, vagyis a kevert harcművészetben az egyik leginkább várt csatát a szakág legjobb magyar nehézsúlyúja, Németh Gábor vívta a romániai Tóth Kálmánnal, de találkozójuknem sokáig, egészen pontosan az első menet 2. percéig tartott csupán, mert a Tatárnak becézett hazai versenyző "padlóztató" akciója nyomán riválisa lekopogta, vagyis feladta a mérkőzést.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
windows, rendszer, iskola, Ada, szilveszter, Timó, karácsony, luxus, síparadicsom, swarovski, okostelefon, korosztályok, használat, emberölés, gyilkosság, karcag, Karcag, késelés, forint, euró, svájci frank, deviza, Vajdaság, szerbek, támadás, magyarok, verés, Székesfehérvár, öngyilkosság, vandálkodás, garázdaság, Szeged, notebook, samsung, kétmagos processzor, fehér karácsony, hóesés, keleti országrész, celebek, Nagy Feró, Szabó Győző, Ganxsta Zolee, zenekar, fellépés, Kartel, Király L. Norbi, ajándékok, menyasszony, Mikulásgyár, adakozás, cipősdoboz, Baby Gabi, Baby sisters, párkapcsolat, Gyurcsány Ferenc, MikulásGyár, ünneplés, Pa-Dö-Dő, Falusi Mariann, Lang Györgyi, Lilu, Wolf Kati, Madarász utca, kórház, Jerzy, való világ, Ördög Nóra, Vastag Tamás, Szulák Andrea, DJ Dominique, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, Compact disco, eurovíziós dalfesztivál, Bodroghalma, mészáros, életfogytiglan,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|