|
Kevin Kuranyi marad a Dinamo Moszkvánál
hir24.hu
2011. november 18., péntek 09:19
2015-ig biztosan marad a Dinamo Moszkva labdarúgó csapatában Kuranyi, akinek meghosszabbították a szerződését.
"Aki ismer, azt ez nem lepte meg - nyilatkozta Kuranyi az új megállapodás aláírásáról. - Már korábban is mondtam, hogy a családommal nagyon jól érezzük magunkat Moszkvában, ráadásul a csapatban nagyon komoly lehetőségek vannak, s folyamatosan fejlődik."
Az 52-szeres német válogatott csatár tavaly júniusban igazolt az orosz fővárosba, s ugyan így a tavalyi szezonnak csak a második felére érkezett meg, 16 mérkőzésen szerzett 9 góljával így is a csapat házi gólkirálya volt. A tavasszal indult - s rendhagyó módon jövő májusig tartó - új idényben eddig 27 meccsen kilenc találatot jegyzett, s nagy szerepe van abban, hogy a csapat a harmadik helyről várja a tavaszi, felsőházi folytatást.
A klub a játékos korábbi, három évre szóló szerződéséhez hasonlóan ezúttal sem közölte a megállapodás anyagi részleteit, de helyi sajtóértesülések szerint Kuranyi a liga egyik legjobban fizetett játékosa évi 6 millió eurós fizetéssel.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Dzsudzsák Balázs, Dinamo Moszkva, foci, futball, schalke, bayern, manchester, MichaelBallack, KevinKuranyi, EURO 2008, Anzsi Mahacskala, Dzsudzsák, dzsudzsák baláz, dinao moszkva, szerződés, dzsudzsák balázs, dinamo moszkva, átigazolás, rába győr, barcelona, futsal, lisszabon, labdarúgás, megyeri balázs, pályán kívül, giovanni moreno, Megyeri Balázs, borsodi, hazai labdarúgás, vadkan, Eb, pofon, vanczák vilmos, licenc, NB I, Osasuna, Málaga, spanyol, Cagliari, olasz bajnokságlabdarúgás, edzőváltás,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|