Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kikapott a Sturm Graz
hir24.hu
2011. december 02., péntek 09:02
3-1-es vereséget szenvedett a Sturm Graz a Lokomotiv Moszkvától csütörtökön.

A második számú európai kupasorozat csoportmérkőzéseink ötödik fordulójában a Sturm Graz a Lokomotiv Moszkva vendége volt. Nem volt könnyű helyzetben a Szabics Imrét sérülés miatt nélkülöző osztrák gárda, ugyanis mindenképpen nyernie kellett volna (legalább két góllal, avagy minimum 3-2-re) ahhoz is, hogy az utolsó fordulóra némi esélye legyen a továbbjutásra.

A Sturm az első félidőben jól tartotta magát a moszkvai hidegben, a vendéglátó pedig nem tudott mit kezdeni a grazi védőkkel. Nem úgy a második félidőben, Maicon talált be fejjel a 62. percben. Szinte azonnal egyenlítettek a vendégek, a csereként beálló Florian Kainz egalizált, ám kisvártatva újra a hazaiaknál volt az előny, Szicsev értékesítette a Dudic lerántása miatt befújt büntetőt.

A folytatásban ugyan itt is, ott is akadtak még lehetőségek, a 3-1-es végeredményt a középpályás Glusakov állította be. A Lokomotiv Moszkva így ott lesz az Európa Liga kieséses szakaszában és akár csoportelsőként is végezhet.
Az L csoport másik mérkőzésén a Juhász Rolanddal felálló Anderlecht egy első félidei adok-kapokból jött ki győztesen az AEK Athén vendégeként és nagyot lépett afelé, hogy a hatodik fordulóban a kvartett első helyét is megkaparintsa hazai pályán a Lokomotiv Moszkva ellen - a brüsszeliek 2-0-ra nyertek Oroszországban az odavágón. Juhászék egyébként eddig százszázalékosak az EL-ben.

A J jelű négyesben az égiek a Schalkéval voltak: a gelsenkircheni gárda ugyan megszenvedett a hazai pályán játszó Steaua Bukaresttel, a németek így is három ponttal gazdagodtak Romániában, az eddig nyeretlen AEK Larnaca ugyanakkor legyőzte a Maccabi Haifát. A ciprusi gárda ezzel akár még tovább is juthat az utolsó körben, a német együttes pedig már biztosan megnyeri a csoportot.

A K jelű kvartettben a Twente egy hajrában szerzett találattal tudta legyőzni a Fulhamet, a hollandok így biztosan megnyerik a négyes küzdelmeit. A Wisla Krakow mindeközben az Odense vendégeként tudott nyerni, így az utolsó körben akár a második helyre is odaérhet. A dán együttesnek befellegzett, a szurkolók már csak a szép búcsúban bízhatnak - amire a továbbjutásért küzdő Fulham otthonában kevés sansz lesz.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier