|
Kiss és Lőrincz győzelemmel kezdett
MTI
2011. szeptember 12., hétfő 14:53
A kötöttfogású Kiss Balázs és Lőrincz Tamás egyformán győzelemmel mutatkozott be, sőt utóbbi második meccsét is megnyerte az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján.
A 96 kilóban szereplő Kiss sikerével a 32 közé jutott, míg Lőrincz már a 16 között jár, a nap harmadik magyarja, az 55 kilós Módos Péter pedig szerencsés sorsolásának köszönhetően csak a nyolcaddöntőbe jutásért lép először szőnyegre.
A 2006-ban Európa-bajnok Lőrincz igen magabiztosan kezdett, állóharcban válldobással elrepítette a spanyol Ismael Navarro Sanchezt, ezzel az első menetet meg is nyerte 3-0-ra. A folytatásban ha nem is ennyire látványos akcióval, de ismét állóhelyzetből szerzett pontot a ceglédi birkózó, akinek sikerült földre kényszerítenie riválisát, s ezzel az egy ponttal a második két perc, illetve a mérkőzés is az övé lett.
Lőrincznek a nyolcaddöntőbe jutásért a tavaly Eb-ezüstérmes román Ion Iulian Panait volt az ellenfele. Az első menetben egy kitolással, a másodikban a parterhelyzet kivédekezésével nyert 1-0-ra, azaz továbbra is menetvesztés nélkül menetel.
A két éve világbajnok Kiss ugyanakkor nehezen melegedett bele, az első menetben Georgiosz Kuciubasz megkontrázta támadását, kis ívű dobásával pedig kétpontos előnyt szerzett, amit a magyar versenyző nem tudott ledolgozni, csak szépített egy kitolással. A folytatásra viszont már kellőképpen felpörgött Kiss: a hátralévő mindkét menetben egyszer-egyszer hátára döntötte vetélytársát, ezzel mindkét szakaszt 3-0-ra nyerte. A 16 közé jutásért a tavalyi Eb bronzérmese, a hazai Cenk Ildem vár rá.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Kiss Balázs, bírkózó vb, sport, olimpia, lőrincz tamás, bírkózás, Kiss balázs, szepesi nikolett, dopping, kiss, balázs, balazs, birkozas, boksz, struhacs, gyorgy, vb, Struhács György, csalódás, Bácsi Péter, Ázsia, győzelem, bácsi péter, válogatott, módos péter, szigetvár, műtét, deák-bárdos, kozma, emlekezes, birozas, magyar, arany, nagydij, KissGergely, Szabadfogású, Eredmények, KötörrfogásúOb, BácsiPéter, Sport, birkózás, FodorZoltán, BácsiPéter,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|