|
Köves Gábor irányítja Szávay Ágnes felkészülését
MTI
2010. december 21., kedd 14:45
Köves Gábor korábbi válogatott játékos irányítja a jövőben a jelenlegi első számú magyar női teniszező, Szávay Ágnes edzéseit.
A világranglistán 37. helyen álló Szávay már Kövessel kezdte meg az alapozást, s ugyan korábbi sérülése miatt a januári ausztrál nyílt bajnokságon még nem léphet pályára, bizakodóan várja a 2011-es esztendőt.
Szávay ezen a héten a FED Kupa-válogatott tagjaival, többek között Arn Grétával, Czink Melindával és Babos Tímeával közösen tréningezik. Mint elmondta, januárban kezdi meg a labdás tréningeket, s az első WTA-versenye a februári Open GDF Suez torna lesz Párizsban.
Köves Gábor három olimpián szerepelt (1988, 1996, 2000), s részese volt a magyar Davis Kupa-csapat legnagyobb sikerének, az ausztrálok 1995-ös 3-2-es legyőzésének is. Az edzői munka sem ismeretlen a számára, 2003 és 2005 között Mandula Petra trénere volt, s közben, 2004-ben az athéni olimpiára utazó teniszválogatott vezetőedzőjeként is tevékenykedett.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
szávay ágnes, gerinc, sérülés, roland garroson, Szávay Ágnes, Roland Garros, tenisz, szávay, elődöntő, miami, torna, szöülban, szöul, Szávay, vereség, Arn, dulko, ágnes, prága, wimbledon, sport, szavay, agnes, szafin, salak, noi, nyolcaddonto, judy, nero, ausztralia,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|