|
Küzdősportok Világjátéka
NapiászOnline
2010. szeptember 09., csütörtök 12:45
A magyar csapat szép sikerekkel zárta az I. Küzdősportok Világjátékát Pekingben. A Nemzeti Sportszövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Sportszövetségek Szervezete (SportAccord) alelnöke, és az NSSZ vezetői is méltatták a mieink szereplését.
A budapesti rendezvényen dr. Mészáros János, az NSSZ alelnöke, és a Magyar Karate Szövetség elnöke kiemelte, hogy Pekingbe kijutni is nagy tett volt, a mieink eredményei pedig magukért beszélnek. Dr. Leyrer Richárd, a Magyar Kick-boksz Szövetség elnöke, és egyben a Nemzeti Sportszövetség alelnöke szerint fantasztikus világversenyt rendeztek a kínaiak, és külön örül annak, hogy mind a hét kick-bokszos éremmel tért haza.
Dr. Aján Tamás, a SportAccord alelnöke rámutatott arra, hogy igény van a sportágak jellege szerinti közös világversenyekre. Az olimpián kívüli sportágak világjátékával kapcsolatban Aján elmondta: Budapestnek jó esélye van arra, hogy 2017-ben megrendezze a játékokat.
Pekingben kick-bokszosaink ezúttal is kitettek magukért, hiszen egy aranyat, három ezüstöt és három bronzérmet szereztek. Jároszkievicz Krisztián (semi-contact) lett aranyérmes; a 84 kilogrammos versenyző sikere történelminek nevezhető, hiszen ez az első magyar aranyérem a Küzdősportok Világjátékán. Gömbös Gábor, Mórádi Zsolt és Görbics Gábor ezüstérmes, Veres Richárd, Imre Tamás és Szendrei Barbara pedig bronzérmes lett.
Sajnos S. Kovács Ádámot kézsérülése megakadályozta abban, hogy érmet szerezzen, a tajvani Világjátékok-győztes karatésunk egy döntetlennel és egy vereséggel zárta a pekingi viadalt.
Fotó: NSSZ/Vörös Nándor
Szumósaink közül Makai Erika 5. lett nehézsúlyban, az open kategóriában pedig hamar búcsúzott, akárcsak Kálló Gyöngyi.
Grappling és pankrációban értékes helyezéseket gyűjtöttek be a magyar indulók: Bányai Evelin (grappling, 60kg) és Hollósi Csaba (pankráció, 70 kg) 5. lett, a 80 kilogrammosok mezőnyében Máthé András pankrációban 7., grapplingban pedig a 8. helyen zárt.
A kendósoknál egy magyar versenyző indult: az 5 danos mezőnyben Dubi Sándor egy győztes meccs után búcsúzott.
Az I. Küzdősportok Világjátékán részt vett sportágak:
aikido (IAF), birkózás (FILA), judo (IJF), ju-jitsu (JJIF), karate (WKF), kendo (FIK), kick-boksz (WAKO), muaythai (IFMA), ökölvívás (AIBA), sambo (FIAS), sumo (IFS), taekwondo (WTF), wushu (IWUF).
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kunkli tivadar, bob sapp, debrecen, Pánhungária, Növényi, kefír, bardosi, sandor, k1, muaythai, harc, kunkli, tivadar, show, kovacs, farmadin, showtime, karate, mma, harcmuveszet, kungfu, kempo, thai, boksz, novenyi, norbert, fight, kelet, thaiboksz, kendo, nagy, lehetoseg, muskotaly, balint, ketrec, har, harcos, karacs, birics, szebeni, pitbull, supergp, ketrecharc, k3, tekvondo, attila, laky, zsuzsi, eljegyzes, racz, dene, box, dopeman, verekedes, botrany, BárdosiSándor, Japán, birkózás, K3MagyarBajnokságKÖvetkezőRész, kick-boksz, csepel, verseny, kick, kickbox,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|