|
Labdarúgó NB I - Détári készen áll
MTI
2011. augusztus 30., kedd 13:40
Détári Lajos szakmai igazgatóként irányítja a jövőben a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Ferencvárosi TC labdarúgócsapatát, s ő felel az eredményekért az együttesnél, melynél a vezetőedző Nagy Tamás maradt.
"Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, úgy gondolom, 48 évesen készen állok a feladatra - nyilatkozta a játékosként 61-szeres válogatott Détári, aki a klub keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján írta alá szezon végéig szóló szerződését. - Nem szeretek ígérgetni, a munkában hiszek. Minél több pontot kell szereznünk, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég."
Orosz Pál, a futballcsapatot működtető zrt. vezérigazgatója Détárival kapcsolatban kijelentette, hogy az eredményekért "teljes mértékben őt terheli a felelősség". Hozzátette: a csapat jelenlegi helyzetében fontos, hogy egy példaértékű játékosmúlttal rendelkező személy irányítsa a munkát. "Igyekszem segíteni majd a munkát, remélem, hamar összehangolódunk" - mondta a vezetőedző Nagy Tamás, akinek érvényben maradt korábbi, 2013. június 30-ig szóló szerződése az FTC-vel.
A korábban Prukner László mellett másodedzőként dolgozó Nagy az augusztus 16-án lemondott Prukner helyét vette át a zöld-fehéreknél, s azóta megbízott vezetőedzőként ült a kispadon. Irányításával két bajnokit játszott a gárda, ám hazai környezetben a Haladástól, a Puskás Ferenc Stadionban pedig a Vasastól kapott ki. A Ferencváros nyeretlenül, a 14. helyen áll az OTP Bank Ligában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
détári lajos, ftc, felix, holczer, foci, dzsudzsák, détári, nyilas, Csillagkút, Kondákor Zsófi, punk, Barabás Évi, Léber Barbara, divatbemutató, Fókusz, börtön, vád, testi sértés, adó, adóemelés, casco, autós, biztosítás, Zimány Linda, diploma, párkapcsolat, per, kecskemét, videoton, ligakupa, rendőr, bűnöző, top10, emberrablás, Sylverro arca, Tóth Vera, Gránátalma, molett, Kapócs Zsóka, Vásáry André, fogyasztás, Sylverro, vállald magad, gömbölyded alak, topmodell, Dollhouse, pirner alma, rúdtánc, nőiesség, erotika, jake, gyllenhaal, reese, witherspoon, labdarúgás, megyeri balázs, pályán kívül, giovanni moreno, Megyeri Balázs, borsodi, hazai labdarúgás, vadkan, Eb, pofon, vanczák vilmos, licenc, NB I, Osasuna, Málaga, spanyol, Cagliari, olasz bajnokságlabdarúgás, edzőváltás, MLSZ, bundabotrány, Hernan Crespo, indiai, bajnokság,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|