|
Magyar ezüst az afrikai extrém MTB maratonon
terepsport
2010. március 09., kedd 10:56
Az egyik leglátványosabb MTB maratonnak tartják a Sani2C versenyt, amely az afrikai kontinens különösen látványos részein vezet keresztül 3 napon át. Ezen a versenyen nem a táv, hanem a pálya igazán nehéz, 3 nap alatt kb. 300 km-t kell leküzdeniük a versenyzőknek, de a legkülönbözőbb terepeken. Az idei verseny látványos magyar sikert hozott: Erdélyi Eszter szoros versenyben szerezte meg az ezüstérmet.
A pálya illetve a szervezés sokak szerint a világon az egyik legjobb, nem véletlen, hogy a versenyre pillanatok alatt elkelnek a nevezési lehetőségek, pedig mind a technikát, mind a versenyzőket igénybe vevő pálya olyan meglepetéseket is tartogat, amire a profik sem tudnak felkészülni. Ez pedig sokakat visszatart.
250 km, szélsőséges időjárás, a sivatagtól, a kősivatagon át a mocsáron keresztül a megáradt folyók árteréig számos felejthetetlen akadályt kell legyőzni a résztvevőknek. Idén a mezőnyben közel 3000 sportoló állt rajthoz.
„A szervezők hihetelenek, hisz minden egyes helszínen 750 sátrat kell telepíteni, elegendő ételt kell nyújtani. nNem is értem hogy csinálják, hisz minden gond nélkül ment. A maradék 50km maga volt a mennyország, imádom a technikás utakat! Meg is nyertük a szakaszt és sikerült a vezetést átvennünk. 5 perccel vezettünk! ” - mesélt Eszter a versenyről.
Eszter a nyári szezont Európában és Magyarországon versenyezve tölti el, számos MTB versenyen indul, köztük a júniusi Balaton Bike Fesztivál is kiemelt szerepet játszik, ahol a maraton verseny mellett a X2S tereptriatlon versenyen is részt vesz vendégként.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
erdélyi, nő, gyerekrablás, mónika, show, szecsődi, karcsi, hien, encs, erdelyi, elelmiszer, osztas, monika, kihivas, rtl, ErdelyiZsolt BalzsaiKároly , ErdélyiMónika, Caramel, Bartók eszter, vincseszter, toshiba, Csákányi, eszter, brezsnyev, no, lopas, esztergom, bűnügy, kábítószer, komárom-esztergom, fuvola, koncert, horgas, kave, koffein, koleszterinszint, molnarattila, szabo, kontor, tamas, kefir, vtech, szilveszter, elmenyfurdo, eon, aram, torlesztoreszlet,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|