|
Miles a Hopp-Parádén jobbat akar ugrani vb-eredményénél
MTI
2011. szeptember 07., szerda 13:05
A címvédő amerikai Derek Miles bízik benne, hogy a csütörtöki, VII. Hopp-Parádén jobb eredményt fog elérni, mint a tegui atlétikai világbajnokság múlt heti rúdugró döntőjében.
A pekingi olimpián negyedik sportoló a budapesti ugrógála szerdai sajtótájékoztatóján elárulta, hogy egy baleset miatt a dél-koreai vb-n vadonatúj rudakkal volt kénytelen szerepelni, és ez volt az egyik oka, hogy 5,65 métert ugrott, ezzel pedig csak a 13. lett. Bár fáradt a sok utazás miatt, úgy véli, a belváros szívében, a Vigadó téren sorra kerülő viadalon magasabbra jut majd, s megdönti az 5,65 m-es versenyrekordot.
Spiriev Attila, a gála sportigazgatója jelezte: Milesnak a friss vb-ezüstérmes kubai Lázaro Borgesszel kell majd megküzdenie a győzelemért, míg a másik felnőttversennyel, a férfi távolugrással kapcsolatban azt emelte ki, hogy a magyarok köré építették fel a mezőnyt, mivel hosszú idő után először újra vannak komoly hazai tehetségek. Ilyen a magyar bajnok Bánhidi Bence, aki 7,86 m-es egyéni csúccsal rendelkezik, és a hozzá hasonlóan 22 éves Ecseki Dániel, ő utánpótlás Európa-bajnoki negyedik is volt. Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy a verseny történetében a rendezőket mindig három cél vezérelte: a családok szórakoztatása, a magyar versenyzők "helyzetbe hozása", azaz hogy komoly külföldi atlétákkal mérhessék össze tudásukat, illetve világsztárok Magyarországra csábítása, és ezek a mostani viadalon is teljesülnek. Ugyanakkor szintén fontos feladatnak nevezte, hogy az erős nemzetközi versenyekkel megfelelően lehet a fiatalokat motiválni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy sportág sikeres legyen a jövőben.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szintén a komoly viadalok fontosságáról beszélt, és nem csupán megköszönte a szervezőknek az erőfeszítéseiket, de azt is jelezte a 2012-es mezeifutó Eb, illetve a 2014-es fedettpályás veterán vb megszervezésében is ők, vagyis az Élményliget Kft. segédkezik majd. Az V. kerület polgármester-helyettese, Puskás András, elmondta, hogy örömmel biztosították a versenynek a Vigadó teret. Most is egyik főtámogatói a rendezvénynek, amely illeszkedik a városvezetésnek abba a koncepciójába, hogy rangos eseményeket rendezzen meg, és ezzel tovább javítsa az idegenforgalmat a belvárosban. A Hopp-Parádé 13:30 órakor kezdődik a mini hopp-parádéval, melyben gyerekek próbálhatják ki a távolugrást. Az esemény ingyenes.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rúdugró, vigadó tér, rúdugrás, atlétika, budapest, városi kórház, államosítás, egészségügy, rendőrök, fagy, hajléktalan, diszkoszvető, súlylökő, Fazekas Róbert, Kürthy Lajos, vb, kalapácsvetés, Orbán Éva, tegu, madarász, kizárták, Farkas Györgyi, hétpróba, pars krisztián, fazekas, magasugrás, Geréb Ágnes, otthonszülés, arvizkarosultak, vilagsztar, markus, schulz, 4bro, schumaher, forma1, f1, felipe, massa, keleti, andrea, foci, halál, bolt, futas, PatrickSwayze,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|